Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szakmai konferencián mutatkozott be a közigazgatás új teljesítményértékelési rendszere

Szerző: 2013. június 25.No Comments

„A rendezvényen Dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára köszöntőjében elmondta: a közigazgatásban zajló teljesítményértékelés megújítása a Magyary Program által meghirdetett közszolgálati életpálya egyik kiemelt eleme, mely most „elemelkedik az íróasztaltól”.

Beszédében hangsúlyozta, az új struktúra segíti a vezetők munkáját, a hátteret biztosító informatikai rendszer csökkenti a bürokratikus terheket, biztosítja a vezetők megfelelő tájékoztatását, ugyanakkor számítanak az informatikai támogatást használók visszajelzéseire is.

Dr. Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke beszédében kifejtette: A Jó Állam számára kiemelt jelentőségűek az olyan kezdeményezések, melyek a személyzetfejlesztést szolgálják. Ismertette: az értékeltek száma 175.000 fő, értékelők száma: 13.500 fő lesz, mely a civil közigazgatás, a honvédelmi és a rendvédelmi dolgozók állományából tevődik össze. Elmondta, a rendszer alapvető célja, hogy a közszolgálati tisztviselők teljesítményének javítása révén a munkájuk végzéséhez szükséges kompetenciákat fejlessze, és ezzel hathatósan hozzájáruljon a szervezet célkitűzéseinek eléréséhez. Kifejtette, hogy a közszolgálati egyéni teljesítményértékelés évente két alkalommal elektronikus formában történik a közszolgálat egészénél kiépített, közös módszertani alapokon nyugvó rendszer segítségével. Dr. Csonka Ernő olyan évente ismétlődő, formális keretek között zajló vezetői tevékenységnek nevezte a felépített rendszert, amelynek során az értékelő vezető meghatározza a teljesítményértékelés kötelező, valamint ajánlott elemeit, valamint ezeket méri, illetve értékeli és erről az értékelt személy részére érdemi visszajelzést ad. Zárszavában elmondta, a kölcsönösségen alapuló teljesítményértékelés mindenkit segít abban, hogy munkáját elkötelezetten a legjobb tudása szerint tudja végezni a Jó Állam kialakításában is.

A konferencián a résztvevők megismerhették a teljesítményértékelési folyamatot támogató szoftvert, annak jogszabályi környezetét valamint a teljesítményértékelés elméleti és módszertani hátterét is.”

Forrás:
Szakmai konferencián mutatkozott be a közigazgatás új teljesítményértékelési rendszere; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. június 25.