Skip to main content
gazdaság

Itt a jövő: mobillal is fizethetünk a kasszáknál

Szerző: 2013. július 4.No Comments

„Elegendő lesz a mobiltelefonunkat magunkkal vinni, ha fizetni akarunk, sőt az okos készülékünkkel a hűségpontokat is összegyűjthetjük.
Belátható időn belül már nem lesz szükségünk tömött pénztárcára, amikor egy kasszánál fizetni szeretnénk. Hosszas előkészítés után ma ugyanis elindult a MobilTárca alkalmazás tesztelése, ez az időszak hat hónapig tart, ezt követően pedig jön a kereskedelmi bevezetés. Ahhoz, hogy a mobiltelefonunkkal is tudjunk fizetni, egy úgynevezett NFC képes telefonnal kell rendelkeznünk, amit aztán a POS terminálhoz érintve levonják a számlánkról az összeget.

A rendszer magyarországi elterjesztésére még 2011-ben hoztak létre egy szervezetet, a mai Magyar MobilTárca Szövetség jogelődjét, amelynek elnöke, Pukler Gábor, Magyar Telekom Nyrt., innovációs igazgatója mai sajtótékáztatón kiemelte, hogy az új fizetései móddal nem kiváltani akarják a kártyás megoldást, hanem mellette ez is egy módozat lesz.

A Telenor Magyarország Zrt. ügyfeleinek már 20 százaléka használja fizetésre a mobiltelefonját – közölte Takács Zoltán vezérigazgató-helyettes. A MobilTárca alkalmazást a Telenor anyavállalatánál is tesztelik, s ennek során egyebek között arra jutottak, hogy nem a fiatalok körében népszerű a mobillal történő fizetés.

A Vodafone Magyarország Zrt. ügyfeleinek körülbelül 15 százaléka rendelkezik NFC képest mobil telefonnal, s az előrejelezések szerint egy éven belül az újonnan eladott készülékeknek már a 80 százaléka rendelkezik majd ezzel a technológiával – Beck György, a társaság elnöke.

Kovács Antal, OTP Bank Nyrt., vezérigazgató-helyettese szerint ez lesz a jövő fizetési eszköze, s a hitelintézetnek már ma 11 ezer olyan POS terminálja van, amely képes az NFC technológia fogadására. Kovács azt is elmondta, hogy ennek a megoldásnak a biztonsági fokozata a legmagasabb, hasonló a bankkártyás chippes megoldáshoz, s feltörhetetlen.

Az okostelefonnal végrehajtott NFC-s vásárlások mögött az OTP Bank Nyrt. által kibocsátott MasterCard Mobil PayPass típusú betéti kártya áll. Hemberger András, MasterCard Europe, igazgatója pedig azt magyarázta, hogy az NFC-s fizetés gyakorlata valójában hasonló a paypass megoldáshoz.

A MobilTárca nem csak fizetésre, hanem a különböző hűségpontok gyűjtésére is alkalmas. Hovanyecz Norbert, SuperShop, ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy az új eljárással népszerűsíthetik a bankkártyás fizetést is. A Mobil Tárca pedig hozzájárulhat a költségkímélő készpénzmenetes gazdaság megteremtéséhez.”

Forrás:
Itt a jövő: mobillal is fizethetünk a kasszáknál; Diószegi József; Napi Gazdaság; 2013. július 4.