Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lezárult a közszolgálati teljesítményértékelési rendszert (TÉR) bemutató konferenciasorozat

Szerző: 2013. július 12.One Comment

„2013. július elsején lépett hatályba a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I.21.) Korm. rendelet, melynek gyakorlati megvalósulása, a közszolgálati teljesítményértékelési rendszer mutatkozott be egy módszertani konferenciasorozaton.

A rendezvényen Dr. Imre Miklós a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese köszöntőjében elmondta: a közigazgatás meghatározó elemei a szervezet, a feladat, és az eljárások mellett kiemelkedő fontossággal bír a személyzetfejlesztés, melynek egyik módszertani központjául a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalt nevezte meg.

Beszédében kitért rá, hogy az ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban” című projekt keretében kialakított teljesítményértékelési rendszer része a hatékony EU konform közigazgatás kialakításának, hiszen a projektnek is víziója az ügyfélbarát Szolgáltató Állam megvalósulása. Az egyik legfontosabb újításának nevezte, hogy az eddigi zárt előremeneteli rendszer helyébe egy új a piaci logika alapján felépített struktúra került, mely a globális krízis tanulságaira is alapozva készült, ezért a korábbi tapasztalati rendszer egyes elemeit is megtartotta. A két szemlélet előnyeinek ötvözéséből sikerült a Magyary Program logikáját követő teljesítményértékelési rendszert felépíteni.

Dr. Imre Miklós ismertette: a rendszert mindhárom hivatásrendben szolgálatot teljesítők számára bevezetik, így az értékeltek száma hozzávetőlegesen 175.000 fő, az értékelők száma nagyságrendileg 13.500 fő lesz, a civil közigazgatás, a honvédelem és a rendvédelem állományából. A beszéd zárásaként az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a TÉR egyben az új közszolgálati életpálya egyik meghatározó eleme lesz a jövőben.

A konferencián a résztvevők megismerhették a teljesítményértékelési folyamatot támogató szoftvert, annak jogszabályi környezetét valamint a teljesítményértékelés elméleti és módszertani hátterét is.”

Forrás:
Lezárult a közszolgálati teljesítményértékelési rendszert (TÉR) bemutató konferenciasorozat; Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal; 2013. július