Skip to main content
közigazgatás: magyar

Húszezer ügyfél a csabai ügyfélkapunál

Szerző: 2013. augusztus 14.augusztus 16th, 2013No Comments

„A békéscsabai kormányablaknál 2011. januárja óta közel húszezer ügyfél intézte ügyeit – derül ki a kormányhivatal közleményéből.

Az ország valamennyi megyeszékhelyének és megyei jogú városának összesen 29 helyszínén kezdték meg 2011. január 3-án működésüket a munkanapokon 8-20 óra között nyitva tartó kormányablakok. A nyitás óta fokozatosan bővült a kormányablakban intézhető ügyek köre: a kezdeti 29-féle ügytípussal szemben mára mintegy 150 különféle ügyben terjeszthető elő kérelem, kérhető tájékoztatás – derül ki a lapunkhoz is eljuttatott közleményből.

A közigazgatási kormányzat jelenleg a kormányablak-hálózat országos szintűvé való kiépítésén dolgozik. Erdős Norbert kormánymegbízott szerint kevés olyan kormányablak van az országban, amelynek annyira kedvező lenne a földrajzi elhelyezkedése, mint a békéscsabai kormányablaké, mert az a város központjában, a Szabadság tér 11-17. szám alatt, a Békéscsabai Járási Hivatal Okmányirodájával egy épületben fogadja az ügyfeleket.

A kormányablakok fontos jellemzője az egyablakos ügyintézés, amelynek lényege az, hogy az ügyfélnek nem kell valamennyi hivatalt végigjárnia, hanem elég egy helyre befáradnia, és ott valamennyi kapcsolódó kérelmét benyújthatja, illetve azokról tájékoztatást kaphat.

Ennek az ügyintézési rendszernek és a békéscsabai kormányablak munkatársai ügyfélbarát hozzáállásának köszönhetően a Békés Megyei Kormányhivatal által felügyelt békéscsabai kormányablak a nyitás óta 2013. augusztusáig csaknem húszezer ügyfélnek nyújtott segítséget – olvasható a közleményben.

A kormánymegbízott a békéscsabai kormányablak munkatársai szakmai elismertségéről szólva hangsúlyozta, hogy a kormányablak egyik fiatal munkatársa, Márk Annamária népszerűsíti országszerte a kormányablakokat. Az ő reklám megjelenésében testesülnek meg mindazon tulajdonságok, amelyek ehhez a munkához szükségesek.

Erdős Norbert a kormányablakokban intézhető ügytípusok jövőbeni bővülésére utalva hangsúlyozta, hogy a kormányablakokban intézhető ügytípusok száma legutóbb 2013. július elsején nőtt. Az új ügykörök közül nagy érdeklődésre tarthatnak számot a lakosságot leginkább foglalkoztató ügyek: az otthonteremtési támogatás iránti kérelemtől a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése iránti kérelmen át az építési engedély iránti kérelemig sokféle ügy.

Szintén újdonság, hogy a békéscsabai kormányablak internetes hozzáférést biztosít az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartás adataihoz és elektronikus alkalmazásainak használatához, elektronikus ügyintézés indításához. A jövőben több mint 2000 ügyben fordulhatnak majd az állampolgárok a békéscsabai kormányablak ügyintézőihez.
Ahhoz, hogy a kormányablak munkatársai megfelelő naprakész felkészültséggel rendelkezzenek, rendszeres önképzésre és tanulásra van szükség. A békéscsabai kormányablak valamennyi ügyintézője rendelkezik az előírt képesítéssel és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében jelenleg is zajlik a kiépítés alatt álló országos kormányablak-hálózat ügyintézőinek szakirányú továbbképzése – zárul a közlemény.”

Forrás:
Húszezer ügyfél a csabai ügyfélkapunál; beol.hu; 2013. augusztus 14.