Skip to main content
közigazgatási informatika

A Bizottság 13,7 millió eurót fordít az unióbeli digitális közszolgáltatások megerősítésére

Szerző: 2013. augusztus 15.No Comments

„Az uniós tagállamok, a gazdasági ágazatok, a tagállami közigazgatási szervek, a tudományos élet, a magánszektor, valamint a helyi közösségek eddig is sikerrel működtek együtt számos olyan projekt keretében, amely hozzájárult a más tagállamban történő letelepedés, munkavállalás, tanulás vagy vállalkozásindítás megkönnyítéséhez. Az Európai Bizottság most 13,7 millió euró összegű beruházással kívánja támogatni az unióbeli digitális közszolgáltatások továbbfejlesztését. Az „e-SENS” (Electronic Simple European Networked Services – egyszerű elektronikus európai hálózati szolgáltatások) nevet viselő új projekt hozzájárul majd a digitális közszolgáltatások fejlesztéséhez, melyek segítségével a cégek akár saját tagállamukban, akár más uniós országban kevesebb nehézségbe ütköznek majd tevékenységeik folytatása – mint például a vállalkozásindítás, a jogi követelmények teljesítése vagy a közbeszerzési eljárásokon való részvétel – során. A rendszer összekapcsolja majd az egyes tagállamok digitális szolgáltatásait is, biztosítva a hozzáférést bárki számára, aki szabadidős, munkavállalási vagy tanulmányi okokból egy másik tagállamba utazik.

Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke a következőket nyilatkozta: „Ha a különböző európai digitális közszolgáltatások terén lehetővé tesszük a biztonságos és hatékony együttműködést, az mindenki számára előnyös: a kormányok kiaknázhatják online stratégiáikat; a vállalkozások csökkenthetik az egységes piacon végzett tevékenységeikkel kapcsolatos költségeiket; a polgárok pedig kevesebb bürokratikus akadállyal szembesülnek, ha egy másik tagállamba utaznak.”

A következő példák bemutatják, hogy az e-SENS segítségével hogyan fokozhatók az egységes piac kínálta előnyök:

  • Anja portugáliai utazásokra specializálódott utazási irodát vezet Litvániában, és úgy döntött, hogy Portugáliában is irodát nyit, amely a balti államokba szervezne utakat. Az unióbeli egyszerűsített online ügyintézés (SPOCS) egyablakos rendszerén keresztül könnyűszerrel feltérképezheti a vonatkozó követelményeket, sőt a regisztrációs űrlapok kitöltéséhez is segítséget kap.
  • Anja eközben esküvőre is készül: vőlegényével Spanyolországban tervez házasságot kötni. Erre a STORK modul segítségével litvániai otthonából, online tud bejelentkezni elektronikus személyi azonosítójával.
  • Karel poggyásza elveszett, miközben ő Brüsszelből Athénba repült. Karel elégedetlen a légitársaság által az uniós utasjogok alapján felajánlott kártérítéssel. Az e-CODEX segítségével Európában bárhol online megindíthatja a kis értékű követelések eljárását.
  • Sabrina unokatestvéreit látogatja meg Dániában, amikor észreveszi, hogy elfogyott a cukorbetegségére szedett gyógyszere. Az epSOS elektronikus gyógyszerfelírási rendszerével viszont külföldön is kiválthatja gyógyszereit.

Az unióbeli digitális közszolgáltatások hatékonysága tovább javul majd, ha Unió-szerte elérhetővé válik a nagysebességű szélessávú hálózat. A nagysebességű hálózatokba történő beruházások ösztönzése a „behálózott kontinens” kiépítését célzó bizottsági csomag részét képezi.

Háttér-információk
2008 óta az Európai Bizottság az uniós tagállamokkal, a gazdasági ágazatokkal, a tagállami közigazgatási szervekkel, a tudományos élettel, a magánszektorral, valamint a helyi közösségekkel együttműködésben több nagyléptékű kísérleti projektet dolgozott ki a zökkenőmentesen működő, unióbeli digitális szolgáltatások fejlesztésére és tesztelésére. Az e-SENS részeként Portugáliától Törökországig 20 ország több mint 100 partnere foglalkozik nyílt szabványokon és specifikációkon alapuló elemek fejlesztésén és megvalósításán a következő területeken, az interoperabilitásra hangsúlyt helyezve: elektronikus személyazonosság, elektronikus aláírás, elektronikus kézbesítés és elektronikus dokumentumok. A köz- és magánszektorbeli innovátorok ezeket új digitális közszolgáltatások létrehozásához használják fel Európa építése, összekapcsolása és fejlesztése érdekében.

Ide tartoznak az alábbi egyedi projektek:

  • Az elektronikus személyazonosságok biztonságos összekapcsolása – a STORK 2.0 projekt hozzájárul az egységes európai elektronikus azonosítási és hitelesítési térség létrejöttéhez. Tagállami és uniós szinten egyaránt interoperábilissá teszi az elektronikus azonosítást jogi és természetes személyek részére (videó).
  • Gyorsabb igazságszolgáltatás – az e-CODEX projekt javítja a polgárok és vállalkozások számára az európai jogi szolgáltatásokhoz való unióbeli hozzáférést, valamint az EU-ban működő igazságügyi hatóságok közötti együttműködést (videó).
  • Az egészségügyi ellátás javítása – az epSOS projekt olyan szolgáltatási infrastruktúra kialakítását, kiépítését és értékelését célozza, amely lehetővé teszi az elektronikus egészségügyi nyilvántartórendszerek közötti unióbeli interoperabilitást (videó).
  • A közbeszerzések javítása – az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó PEPPOL projekt eredményei (melyeket továbbítottak az „OpenPEPPOL” nonprofit szervezetnek) révén az európai vállalkozások a közbeszerzési eljárások keretében egyszerűen és elektronikus formában tarthatnak kapcsolatot az európai közhatóságokkal (videó).
  • A vállalkozásindítás egyszerűsítése – a SPOCS projekt eredményeinek hatására a cégek számára egyszerűsödik a külföldi vállalkozásindítás. A cégek az ún. Starter-Kit indulócsomag segítségével a szokásos hosszadalmas adminisztratív eljárások helyett – amelyekkel a más országokba történő terjeszkedés kapcsán rendszerint szembesülnek – választhatják a zökkenőmentes unióbeli elektronikus ügyintézést is (videó).

Az e-SENS a fentiekben ismertetett eredményekre épít. Azt követően, hogy az unióbeli digitális közszolgáltatások teljes mértékben hozzáférhetővé válnak, mintegy hídként szolgál majd a még kísérleti szakaszban lévő és a már működő elemek között. A projektben a következő 20 országban működő partnerek vesznek részt: Ausztria, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Törökország. Az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI) és az OpenPEPPOl jelentős hozzájárulást nyújt a projekthez. Az e-SENS 2013. április 1-jén indult. A projekt hivatalos elindítását a támogatási megállapodásnak az Európai Bizottsággal történő aláírása jelzi.

A Bizottság az információs és kommunikációs technológia (IKT) politikáját támogató programból 13,7 millió eurót fordít az e-SENS támogatására a következő három évben. Ez a 27,4 millió euró értékű költségvetés 50%-át jelenti.

Az e-SENS keretében – egy, a közelmúltban közzétett tanulmány eredményei alapján – azt is megvizsgálják majd, hogy miként biztosítható az e-SENS és más unióbeli digitális közszolgáltatások építőelemeinek hosszú távú fenntarthatósága. 2014-től kezdődően az uniós támogatás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz digitális szolgáltatási infrastruktúrákra vonatkozó részéből valósul meg. Ennek keretében a következő hét évre mintegy egymilliárd eurót különítettek el a zökkenőmentes unióbeli digitális közszolgáltatásokat biztosító platformok támogatására.

Hasznos linkek
„Build, Connect, Grow” (felépítés, összekapcsolás, fejlesztés) webzin
Digitális közszolgáltatások a digitális menetrend webhelyén
e-SENS
Mondja el Ön is véleményét…”

Forrás:
A Bizottság 13,7 millió eurót fordít az unióbeli digitális közszolgáltatások megerősítésére; Európai Bizottság; IP/13/778, 2013. augusztus 14.