Skip to main content
közigazgatási informatika

Uniós támogatásból bővíti szolgáltatásait a NIH

Szerző: 2013. augusztus 28.No Comments

„Megújítja belső folyamatait, egyszerűsíti ügymenetét és bővíti szolgáltatásai körét a Nemzeti Innovációs Hivatal az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében elnyert 238 millió forintos uniós támogatásból – közölte a hivatal.

A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját, valamint a hazai, illetve nemzetközi együttműködések kialakítását – áll a közleményben.

Megújul a Nemzeti Innovációs Hivatal informatikai eszközparkja.

A fejlesztésekkel bevezetik az elektronikus dokumentumkezelést, amely célul tűzi ki a papírmentes ügymenetet. Ez „jó gyakorlatként” (best practice) szolgálhat a többi közigazgatási szerv számára. Emellett a NIH csatlakozni tud majd a Magyar Államkincstár által üzemeltetett intézményi könyvelési modulhoz is.

A projekt keretében további szolgáltatásokkal bővül a NIH által már korábban kifejlesztett és működtetett Kaleidoszkóp információs rendszer. A már meglévő K+F projekt, kutatási infrastruktúra, KFI szolgáltató és vállalati KFI regiszter adatbázisok további adatforrásokkal egészülnek ki.

Bekerülnek a rendszerbe szabadalmi, iparjogvédelmi adatok, fejlesztik az adatbetöltő felületeket, modernizálják az ügyfélkezelési folyamatot, valamint teljes körűen integrálják a jelenleg párhuzamosan működtetett Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regisztert.”

Forrás:
Uniós támogatásból bővíti szolgáltatásait a NIH; Hirado.hu/MTI; 2013. augusztus 28.
A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) 238 milliós fejlesztést valósít meg Uniós támogatásból a hatékony ügykezelésének megteremtése és szolgáltatásainak bővítése céljából – Sajtóközlemény; Nemzeti Innovációs Hivatal; 2013. július 29.