Skip to main content
közigazgatás: magyar

Ügyintézésben lekörözzük a multikat

Szerző: 2013. szeptember 2.No Comments

„A gazdasági szféra sikeressége hamar kiderül a piacon, ezzel szemben az államigazgatás eredményessége az állampolgárok számára kevésbé szembetűnő. A multik a legnyereségesebb módszert állítják a középpontba, míg a közigazgatás az ügyfelet. Budapest 1,7 milliós lakossága az elmúlt félévben a 23 kerületi járási hivatalban körülbelül 700 ezer ügyfelet generált. A Rádió Orient műsorában Palich Etelka főigazgató az elmúlt év tapasztalatainak bemutatása után a minőségi továbblépés érdekében szükséges források fontosságát emelte ki.

A közigazgatás egy hierarchiában élő szervezet, amelyben nem lehet megteremteni a versenyszféra szemléletet. Az államigazgatást a jogszabályok rugalmatlanná és merevvé teszik. A Rádió Orient műsorában Palich Etelka elmondta, a vezető teremthet átjárást az alá-fölérendelt viszonyokban azzal, hogy maga mellé emeli a feladatot ellátó vezetőtársait. Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója hozzátette, a közigazgatásban sokkal kreatívabbnak kell lenni, a feladatot a lehető legkevesebb erőforrás felhasználásával kell végrehajtani. „A gazdasági szféra sikeressége hamar kiderül a piacon, ezzel szemben az államigazgatás eredményessége az állampolgárok számára kevésbé szembetűnő. A multik a legnyereségesebb módszert állítják a középpontba, míg a közigazgatás az ügyfelet” – magyarázta Palich.

A munkahelyi bizonytalanság a leépítések és a gazdasági helyzet miatt mindkét szférában erős. Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége kiemelte, a kollégák az ismeretlentől tartanak, attól hogy nem tudják, hogyan oldják meg a rájuk bízott többletfeladatokat. „A folyamatos információáramoltatás a vezetők dolga. A fővárosi kormányhivatalban rendszeres állománygyűlések és értekezletek segítik a tájékoztatást. Így a területen nem nagyobb, sőt kisebb a bizonytalanság az átlagnál. Emellett belső képzésekkel és dokumentumokkal, valamint a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tudástárával segítünk” – emelte ki a főigazgató. Hozzátette, aki jól dolgozik a kormányzati cél elérésében, hosszú távon biztos pontot talál a közigazgatásban.

Palich Etelka kiemelte, a kormányhivatal, a járási hivatalok és a szakigazgatási szervek közötti kapcsolat nagyon jó. „Az államigazgatásnak nincs mit szégyellnie. Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen rövid idő alatt, ilyen példás átalakítást hajtottak végre. A közigazgatás ügyintézése sok esetben jobb, mint a multinacionális vállalatoké” – hangsúlyozta a rádió vendége. Hozzátette, a jelenleg zajló informatikai háttérfejlesztés lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést. „Ehhez azonban komoly szemléletváltásra van szükség, hiszen sok esetben az emberek idegenkedése a legnagyobb akadály” – magyarázta a főigazgató.

A kormányablak-rendszer kiépítésével 2014-től közel 2600 ügykör intézhető egy helyszínen. Az ügyköröket négy csoportra osztották: az azonnal intézhetőkre, az egy napos határidővel szakhatósághoz küldöttekre, a továbbítási, valamint a tájékoztatási szintre. „A belső képzések és a KAB képzés után biztos nem kell megvédeni a kollégákat, minden problémát meg fognak tudni oldani” – emelte ki Palich Etelka.

Az egyéves működés tapasztalataival kapcsolatban a főigazgató a hosszított nyitva tartás kérdéséről is beszélt. „A budapesti statisztikák szerint a 8-től 8-ig tartó ügyintézés helyett a 7-től 7-ig való az indokoltabb. Értesítettük az illetékest, és Szabó Erika már jóvá is hagyta a változtatást” – mondta a vendég. Palich emellett az ügyfélváró családbarát kialakításáról beszélt. Az önkormányzatoktól átvett ügyintézési helyszínekben gyermeksarkot és jól szervezett ügyfélirányítást alakítottak ki. „A jövő, hogy a kiszolgálás mellett az ügyfélváró is ügyfélbarát legyen” – hangsúlyozta.

„Az év végéig humánerőforrásban is utolérjük magunkat” – emelte ki a közigazgatási rádió vendége. Palich kiemelte, a fő problémát nem az ablakok alacsony száma, hanem az ügyintézők hiánya jelenti. ”Az átalakítás során nagy lett a fluktuáció, sokan nem tudtak megfelelni a többletterheknek. A képzéseket követően, az év végére azonban meglesz a megfelelő létszám” – tette hozzá. Kiemelte, a felvételeknél a diplomás, pályakezdő fiatalokat részesíti előnyben, mivel az ő betanításuk ugyan nehezebb, azonban nincsenek fenntartásaik, könnyen elfogadják a munkahelyi szabályokat.

Budapest 1,7 milliós lakossága az elmúlt félévben a 23 kerületi járási hivatalban körülbelül 700 ezer ügyfelet generált. Palich elmondta, egy okmányiroda átlagos személyi állománya 12-14 fő körül mozog – ez napi szinten, durván 3 ügyfelet jelent. „Ez nagyon magas szám. A közigazgatás és a dolgozók többsége méltatlan helyzetbe került a nehéz gazdasági helyzet miatt, mivel mindig e téren van a legnagyobb költségtakarékosság. Ahhoz, hogy minőségben magasabbra lépjen az államigazgatás, elegendő forrást kell biztosítani. Az emberek nem sajnálják a pénzt, ha cserébe minőséget kapnak” – hangsúlyozta a főigazgató.”

Forrás:
Palich Etelka: ügyintézésben lekörözzük a multikat; OrientPress; 2013. augusztus 29.