Skip to main content
közigazgatási informatika

Százmilliárd felett az elektronikus közigazgatás kerete

Szerző: 2013. szeptember 10.No Comments

„Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2007-2013. közötti időszakra vonatkozó teljes kerete 118 milliárd forint – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A teljes keretből a belső fejlesztéseket tartalmazó 1. prioritásra jutó rész 51,7 milliárd forint. Az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítását, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálását tartalmazó 2. prioritás 39,54 milliárd forint, míg a közép-magyarországi régióra vonatkozó 3. prioritás 24,7 milliárd forintot tesz ki. A 4. és 5. – technikai segítségnyújtási – prioritásokra 2 milliárd forint jut. A teljes összegből az idén 28,7 milliárd forint kifizetését, forráslehívását kell teljesíteni a tárca közleménye szerint.

A kormány múlt pénteken, a Magyar Közlönyben megjelent határozatában módosította az EKOP múlt évi és idei kiírási kereteit. A határozat 5. pontjában szereplő konstrukciók törléséről szóló előírás csak azon kiemelt projektekre vonatkozik, amelyek új konstrukcióként jelentek meg az idei júliusi kormányhatározatban, vagy pedig amelyek az keretösszegét megemelték. A törlésről nem a projektgazdának kell előterjesztést benyújtania, ez az új előírás szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladata. Ilyen intézkedés azonban kizárólag a projektek nem megfelelő előrehaladásakor, nagyon indokolt esetben várható, a forrásvesztés elkerülése érdekében.”

Forrás:
Százmilliárd felett az elektronikus közigazgatás kerete; SG.hu/MTI; 2013. szeptember 10.
A Kormány 1626/2013. (IX. 5.) Korm. határozata az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2007–2008., 2009–2010. és 2011–2013. évekre szóló akciótervének módosításáról; Magyar Közlöny; 2013. évi 145. szám, 2013. szeptember 5.; 66597-66608. oldalak (pdf)