Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatika

E-napló: az építőipar elhalasztaná a bevezetését

Szerző: 2013. szeptember 20.No Comments

„Az elektronikus építési napló október elsejei bevezetésének elhalasztását kérte több szakmai szervezet. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara elnökei által megfogalmazott, a belügyminiszternek elküldött levél szerint az új rendszer bevezetésének tervezett ideje túlzottan korai. Mintegy 70 ezer vállalkozást kellene felkészíteni az elektronikus építési napló használatára, ami a kérelmet jegyző szakmai szervezetek szerint lehetetlen.

Mint közös levelükben írják, a rendszer országos szintű működése koordinált felkészítést, segédanyagokat, majd próbaidőt is igényel. Azonban a jelenlegi helyzet szerint október elsejéig nem lehet érdemben lezárni a felkészülést, így azt javasolják, hogy az elektronikus építési napló vezetési kötelezettség minden engedélyköteles létesítmény esetében 2014. január elsejétől lépjen érvénybe, és azt kérik a belügyminisztertől, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a halasztás érdekében.

A négy szervezet emellett indokoltnak tartaná azt is, hogy az érintett vállalkozások vissza nem térítendő állami támogatásra is pályázhassanak, mivel az új rendszer bevezetésének tárgyi költségei, illetve az internet hozzáférés díja jelentős pótlólagos kiadást jelent a rendkívül alacsony jövedelmezőségű építési vállalkozások számára, amely méltánytalanul terheli ezeket a cégeket.

Az elektronikus építési napló bevezetését az építőipari lánctartozás visszaszorítását célzó intézkedéscsomag keretében határozta el a kormány. Az új rendszerben az építési engedélyköteles létesítmények megvalósulásának folyamata egyértelműen dokumentálható, így számos vitás körülmény rendezését is segítheti, gátolva ezzel további lánctartozások kialakulását. Az átláthatóság mellett a piaci ellenőrzéseknél is hasznos eszköz lehet, így hozzájárulhat az építőipar további fehérítéséhez is.”

Forrás:
E-napló: az építőipar elhalasztaná a bevezetését; Világgazdaság; 2013. szeptember 20.