Skip to main content
közigazgatás: magyar

Indul az ÁSZ, a KIM és a kormányhivatalok közös önkormányzati továbbképzési programja

Szerző: 2013. október 11.No Comments

„Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közös továbbképzési programot indít, amelynek célja, hogy az ÁSZ tapasztalataira, illetve a kormányhivatalok törvényességi felügyeletére építve az önkormányzatok értsék, milyen fontos a működés megfelelő szabályozottsága, tudják, milyen kockázatokra kell kiemelten figyelni. A cél a helyi önkormányzatok integritásának erősítése.

Domokos László ÁSZ-elnök a KIM és ÁSZ keddi budapesti közös sajtótájékoztatóján elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok rendelkezzenek azokkal a kompetenciákkal, amelyekkel a szabályozottság javítható, azaz a kockázatok kezelhetőek, de sikerül elkerülni a túlzott bürokráciát. Aláhúzta: az ÁSZ munkatársainak meggyőződése szerint a belső szabályzatoknak és kontrollrendszernek kiemelkedő a jelentősége, ezek ugyanis hangsúlyos szerepet játszanak a csalás és a korrupciós kockázatok megelőzésében, feltárásában.

Magyarországon több mint 3200 önkormányzat működik, így a továbbképzési program célcsoportja is széles, az előadásokra személyes meghívást kap az adott megye összes településének polgármestere és jegyzője – mondta az ÁSZ elnöke. A törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatalokon keresztül a „lefedettség” ugyanakkor megsokszorozható, az ÁSZ üzenetei így minden érintetthez eljuthatnak.

Domokos László elmondta: február közepe óta 38, kockázatalapon kiválasztott önkormányzat belső kontrolljairól szóló jelentést hozott nyilvánosságra a számvevőszék. Közölte: a kiválasztás hatékonyságát mutatja, hogy 3 település alacsony, 4 település közepes, 12 magas és 19 kiemelten magas kockázatú településnek minősült. Ezen felül további 25 ÁSZ-ellenőrzés jelenleg is folyamatban van, és ezeket további hasonló ellenőrzések követik majd. Mivel az önkormányzatokat kockázatalapon választotta ki a számvevőszék, az ellenőrzések által nyert kép nem általánosítható. Arra ugyanakkor alkalmasak ezek a jelentések, hogy a számvevők be tudják azonosítani a kritikus pontokat, a legmeghatározóbb kockázatokat – tette hozzá. Az önkormányzati vezetők továbbképzése jelentős részben ezeket a kockázatokat veszi számba.

Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta: a csütörtökön Egerben induló közös program célja, hogy jelentősen javítsa, erősítse az önkormányzatok gazdálkodását. A program kiterjed a fővárosra és a 19 megyére, az utolsó képzési nap december 13-án Somogy megyében lesz.

Mint mondta, az önkormányzati gazdálkodást nagymértékben rontotta, hogy az előző, MSZP-SZDSZ-kormány 20 hónapra megszüntette az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, amit az Orbán-kormány 2010. szeptember 1-jével állította vissza. Az önkormányzatok törvényességi felügyeletét 2012. január 1-je óta a megyei és fővárosi kormányhivatalok látják el.

A mostani programra az egyes megyék településeinek polgármesterei, jegyzői, gazdasági vezetői is meghívást kapnak. Az együttműködés keretében létrejön egy olyan konzultatív testület, amelyben államtitkári szinten képviseltetné magát a helyi önkormányzatok működésével, annak ellenőrzésével, illetve felügyeletével kapcsolatos feladatok- és hatáskörökkel rendelkező Belügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a KIM. A testület munkájában részt vesz majd a Baranya megyei és Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott is.”

Forrás:
Indul az ÁSZ, a KIM és a kormányhivatalok közös önkormányzati továbbképzési programja ; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. október 8.