Skip to main content
közigazgatás: magyar

Megtaláltuk Magyarország legdrágábban működő állami hivatalát

Szerző: 2013. október 13.No Comments

„A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap 15 milliós forintos működési költsége mellett tavaly 0 forintot utalt a károsultaknak, jövőre 1 millió forintos kiadással számol.

A Napi.hu a jövő héten a parlamenti bizottságok elé kerülő 2014-es költségvetés kapcsán mintegy 50 olyan kiadásra talált 234 milliárd forint értékben, amelyek elköltése vitatható, ha nem csak a vélt politikai előnyöket, hanem azok társadalmi hasznosságát nézzük. Ezen cikk készítésekor fedeztük fel a Wesselényi Miklós Árvízvédelmi Alapot, amely alig 20 millió forintból üzemel évente – viszont cserébe az égvilágon nem csinál semmit. Ezzel vélhetően megtaláltuk az egyik legfeleslegesebb költségvetési szervet, míg ha évi működési költsége mikroszkopikus méretű az államháztartás 16883 milliárd kiadásaihoz mérve.

A Wesselényi Alap lassan egy évtizedes múltra tekint vissza, hiszen 2003-ban hozták létre, az alapítása a jó szándék jegyében fogant. A cél az volt, hogy azon ingatlantulajdonosok számára, akiknek lakóingatlanai piaci alapon nem biztosíthatóak ár- és belkárok ellen – mert például ár- és belvízveszélyes területre vagy épp egyenest árterületre épültek – azok az alapnál köthessenek biztosítást. Az alapnak eddig összesen 1464 kártalanítási szerződése volt, ebből jelenleg 694 érvényes. Az alacsony érdeklődésre több magyarázattal lehet szolgálni: a tulajdonosi érdektelenség mellet jelentősen közrejátszhat az, hogy a nagyobb árvízek után – függetlenül a kormányok színétől – több milliárd vagy akár tízmilliárd forintos támogatást kapnak a nem biztosított ingatlanokban bekövetkezett károkért a tulajdonosok. Vagyis az állami pénzt így is, úgyis megkapják – függetlenül attól, hogy fizettek-e bármilyen jelképes biztosítási díjat vagy sem.

Ennek függvényében nem meglepő, hogy az alap működése finoman szólva is veszteséges. A 2014-es költségvetés 4,6 millió forintos befizetésre számít a 694 ügyféltől, a kifizetést egymillió forintra tervezi. Az alap működési költségei ezzel szemben 15 millió forintban lettek meghatározva, ebből fizetik az alapkezelés költségeit, a számlavezetési díjakat, a tranzakciós illetéket, a postaköltséget és a könyvvizsgálói díjakat. Az egymillió forintos kiadási terv természetesen jelképes tervezési összeg – gondolhatnánk.

Ám épp most tárgyalja a parlament a 2012-es költségvetés zárszámadását. Ebből kiderül, hogy 2012-ben hat, azaz hat darab kárigény érkezett – ebből kettő lakóingatlanra – és a hat igényből pont hatot utasítottak el, megállapítva, hogy nem árvízkárokról, hanem a sok esőzés miatt keletkezett belvíz és talajvízemelkedés. 2011-ben az alap 4,8 millió forintot számolt el káreseményekre.”

Forrás:
Megtaláltuk Magyarország legdrágábban működő állami hivatalát; Napi.hu; 2013. október 11.