Skip to main content
művelődéstudomány

Egy rendszerre kötik a szegedi, debreceni és pécsi egyetemeket

Szerző: 2013. október 19.No Comments

„Szuperszámítógépek segítségével egy rendszerbe kapcsolják a szegedi, debreceni és pécsi egyetemek számítástechnikai rendszereit. Ezzel akár több évig, vagy hónapokig tartó számítások is felgyorsíthatók, de azért is jó, mert az érintett egyetemek kutatói hozzáférhetnek egymás eredményeihez.

Még 2011-ben indult meg az a projekt, amely 780 millió forintból 2014 őszére valósítaná meg a szuperszámítógépes megoldást az informatikai kapacitás optimális kihasználásával. A rendszer lényege, hogy megfelelő szoftver segítségével nagyon sok számítógépes processzor és tárolóegység dolgozik egyszerre, így viszonylag rövid idő alatt óriási mennyiségű adatot lehet kezelni, illetve keresni bennük. A módszer tulajdonképpen olyan, mint amikor 2, 4, vagy akár 8 magos processzorokat használunk személyi számítógépeinkben.

A szuperszámítógép egyébként már ott van a Szegedi Tudományegyetemen és a pécsi, a debreceni egyetemeken, illetve a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetnél.

Dombi György, a projekt vezetője a Rádió 88-nak elmondta: a rendszerek összekapcsolása újabb és szélesebb körű kutatási, illetve együttműködési lehetőséghez juttatja az intézmények kutatóit. Ők általában a természettudományok területéről jönnek: biológusokról, fizikusokról és kémikusokról és kutatásaikról van szó.

A szuperszámítógépeket és az így felállított rendszert használhatják például molekulák feltérképezésére, gyógyszervegyületek adatbázisainak kezelésre, vagy akár a szív mozgásának lemodellezésére is. De nyelvészek és jogászok számára is hasznos lehet egy gyorsan kereshető adatbázis – tette hozzá Dombi György, aki szerint így akár kísérleteket is elhagyhatnak a kutatók, mivel az információk már rendelkezésre állnak majd.

A projekt megvalósítása jelenleg félúton jár, jelenleg a rendszervezérlő programok optimalizálása zajlik. Emellett csütörtökön már workshop keretében mutatják be a szuperszámítógépes rendszer lehetőségeit a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak. “Nem titkolt célunk, hogy segítsük a kultúra terjedését és továbbfejlesztését. Ezek a rendszerek rendkívül gyorsan fejlődnek és avulnak, így nekünk már az elkövetkező 3-4 évre kell gondolnunk” – tette hozzá Dombi György.”

Forrás:
Egy rendszerre kötik a szegedi, debreceni és pécsi egyetemeket; Cservenák Zoltán; SzegedCafé; 2013. október 17.