Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Évet értékelt a KIH elnöke

Szerző: 2013. október 20.No Comments

„Egy év alatt ötvenezer jogi segítségnyújtási ügyet kezel, a Tudásod a jövőd! programban pedig 100 ezer embernek biztosít képzést a Közigazgatási- és Igazságügyi Hivatal (KIH). A nagy számokon túl a szervezet olyan karitatív jellegű munkákban is szerepet vállal, mint az árvízi védekezés – mutatta be a hivatalt a Rádió Orient műsorában Csonka Ernő elnök.

A Közigazgatási- és Igazságügyi Hivatal (KIH) a Jó Állam koncepciójának keretei alapján épült fel. Feladatul az állampolgári érdekeket jobban szolgáló intézményrendszer kialakítását kapta, a közigazgatás hatékonyságának fokozása érdekében. E koncepció mentén 2012. augusztus 16-án a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium (KIM) öt háttérszervének integrációjával jött létre a KIH. A Rádió Orient műsorában Csonka Ernő elmondta: a feladatok mellett a költségvetési források és a személyi állomány is átkerült. Az integrációt követően „Célunk egy olyan intézmény kialakítása volt, amely ellátja a legfontosabb központi hivatali funkciókat. A közigazgatás- és személyügyi fejlesztés mellett a létesítménygazdálkodás, továbbá a költségvetési, középirányítói és hatósági feladatok kerültek át” – foglalta össze az elnök. Hozzátette: egyértelmű irányítási és felelősségi rend jött létre.

A KIH kiemelt feladatai közé tartoznak a jelentős kormányzati programok. Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége első példaként a személyügyi fejlesztési projekteket, az új közszolgálati életpályamodell megalapozását valamint a munkakör alapú rendszer szakmai előkészítését emelte ki. A hivatal emellett a teljesítményértékelési rendszer megvalósításában is szerepet játszik. A 2013. július 1-jén felállt módszertani és informatikai bázis értékelése további jelentős kötelezettség. Az elnök a kormányablakok fizikai kialakítását, illetve a közszolgálati állami intézmények racionális elhelyezését célzó Ereky-tervet is kiemelte. „A KIH európai uniós projektekért is felel. A Tudásod a jövőd! 9 milliárd forintos kezdeményezés, 100 ezer ember képzését valósítja meg. A Nemzeti Kiválóság Program öt milliárd forint keretösszegből támogatja a kutatók munkáját” – sorolta a projekteket.

„A szakmai feladatok megfelelő ellátásához a legfontosabb alap a belső működés” – hangsúlyozta a KIH elnöke. Csonka Ernő elmondta, az elmúlt hónapokban 16 belső szabályzatot adtak ki, többek között újragondolták az iratkezelés és a szerződések nyilvántartásának rendszerét. „Rendszerszintű kérdésekben kellett jó megoldásokat találni. Az elmúlt időszakban stabilizálódott a belső működés, a szükséges infrastruktúra is rendelkezésre áll” – tette hozzá.

A KIH Támogatási Igazgatósága 38 európai uniós, és hat kiemelt hazai támogatású projektért felel. Az uniós programok összesen 45 milliárd forintot fognak össze, míg a központi költségvetés részét képező programok 1,3 milliárdos összegből valósulnak meg. „A munka jól halad, a folyamatos ellenőrzések során nem találtak problémát. Jó gazdaként, jogszerűen és hatékonyan gazdálkodunk” – beszélt a folyamatos feladat- és projektbővülés, és a hatalmas pénzösszegek kezelésének felelősségéről a KIH elnöke.

Az új közszolgálati életpályamodell elemeiből a KIH a munkaköralapú rendszer kidolgozásában, illetve a teljesítményértékelés szakmai biztosításában visel felelősséget. A Személyügyi Igazgatóság közel 80 ezer közszolgálati tisztviselő munkakörét rendezi. A nagyívű terv mellett Csonka Ernő a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program nyolc hónapos szakmai gyakorlatait emelte ki.

A KIH feladatai az igazságügyi területre is kiterjednek. Csonka Ernő elmondta, a közelmúltban kiadott több száz oldalas ügymenetmodell a pártfogó felügyelők tevékenységét szabályozza, támogatja. „A KIH egyúttal a kormányhivatalok igazságügyi szakterületének szakmai irányítója. Az elmúlt időszakban a jogi segítségnyújtásban 50 ezer ügyben működött közre, 270 millió forintot fizetett ki. Emellett a tavalyi évben 1800 hatósági eljárást folytatott le, és három jogszabály előkészítésében vett részt” – foglalta össze a terület tennivalóit az elnök. Hozzátette, az informatikai szakterületen 74 rendszert működtetnek, továbbá 28 szoftver beszerzését és folyamatos fejlesztését látják el.

A Rádió Orient vendége a hatalmas feladatmennyiségből a jóléti szolgáltatások és a társadalmi szerepvállalás fontosságát is kiemelte. A hivatal fecskeházakat üzemeltet, továbbá aktívan részt vett az árvízvédelmi munkálatokban.

A területi közigazgatás mintaszabályzata a fővárosi és a megyei kormányhivatalok munkáját koordinálja, segíti az egységes szabályozás kialakítását. „Törekszünk a jó gyakorlatok bevezetésére, egy homogén szabályrendszer elkészítésére” – hangsúlyozta a közigazgatási rádió vendége. Csonka Ernő hozzátette: a szervezet jó alapokon nyugszik, a struktúra jól kiépített, a kollégák felelősségteljesen dolgoznak. Hangsúlyozta, a fent felsorolt hatalmas feladattömeget csakis így lehet kezelni.

A teljes műsort meghallgathatja itt”

Forrás:
Évet értékelt a KIH elnöke; OrientPress; 2013. október 18.