Skip to main content
gazdaság

Új tulajdonost kap a Magyar Posta – Szorosabb kapcsolat a takarékszövetkezetekkel

Szerző: 2013. október 27.No Comments

„Kormány a takarékszövetkezeti rendszer reformjával nemcsak gazdaságpolitika feladatot hajt végre, de fontos társadalom- és fejlesztéspolitikai célok elérését is meg kívánja valósítani, elsődlegesen azt, hogy helyzetbe hozza a vidéki Magyarországot. Mivel sokhelyütt csak postahivatalok illetve csak takarékszövetkezetek működnek, egyedül ezeken keresztül érhető el az a fontos cél, hogy országos lefedettséggel eljusson a legkisebb falvakba is a banki, biztosítási, postai és befektetési termékek olyan teljes skálája, amely termékek és szolgáltatások hozzáférhetősége a XXI. századi Magyarországon a nagyobb városokban már hosszabb ideje magától értetődő.

A takarékszövetkezeti integráció megerősítése kapcsán az eddig végrehajtott lépéseken túl szükségesnek látszik, hogy a Magyar Posta és az új takarékszövetkezeti integráció között szorosabbra fűzzék és tartóssá tegyék az együttműködést és ebbe bevonásra kerüljön a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is. Ennek a szorosabb és tartós együttműködésnek a kétoldalú megállapodásokon túlmenően a kölcsönös tulajdonosi kapcsolat lehet a biztosítéka. Azaz az, hogy nemcsak a Magyar Posta tulajdonol részesedést a szövetkezeti hitelintézetek központi bankjában, hanem az, hogy a takarékszövetkezeti irányítás és szabályozás központja, az állami többségi ellenőrzés alatt álló Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is tulajdont szerez a Magyar Postában. Ez a részesedés szerzés megfelelően megalapozza a fent bemutatott társadalom- és fejlesztéspolitikai célok eléréséhez nélkülözhetetlen multifunkciós szolgáltatási szerveződés kialakítását.

A Kormány a fenti szempontokat és indokokat mérlegelve úgy döntött, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete 25%-ot el nem érő – 25%-1 szavazatnyi tulajdoni hányadot jelentő – kisebbségi tulajdont szerezhet a Magyar Postában. A tulajdonszerzés jogszabályi háttere a 2007. évi CVI tv., amely kimondja hogy a Magyar Postában 75% + 1 szavazat a tartós állami tulajdon mértéke. A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára történő értékesítés, illetve ő tulajdonszerzése esetén mellőzhető a versenyeztetés a 2007. évi CVI. törvény 24. § (1) e) pontja alapján figyelemmel arra, hogy ezzel fontos állami cél valósul meg és a kérdésről nyilvános kormányhatározatban született döntés.

A fenti kisebbségi tulajdon ellenértékét a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete – piaci vagyonértékelés alapján – készpénzben fizeti meg a Magyar Államnak.”

Forrás:
Új tulajdonost kap a Magyar Posta – Szorosabb kapcsolat a takarékokkal; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2013. október 24.