Skip to main content
gazdaságtávközlés

Tulajdonost vált a Vodafone?

Szerző: 2013. november 4.No Comments

„… a Vodafone-részvények több mint két százalékkal drágultak. Utóbbi annak volt köszönhető, hogy a Bloomberg értesülései szerint az amerikai AT&T Inc. vezetése a brit mobilszolgáltató felvásárlásának lehetőségeit vizsgálja, az ügyletre pedig akár már jövőre sor kerülhet.

Az érintett cégek még nem kezdtek formális tárgyalásokba, de az AT&T-n belül már elkezdték meghatározni azt, hogy egy ilyen tranzakció után mely Vodafone-eszközöket tartsák meg és mely elemeket adna tovább. Az AT&T nem először próbálkozik: a Bloomberg forrásai szerint a társaság az idén már megkörnyékezte a Verizon Communicationst egy olyan tranzakció ötletével, amelyben az AT&T megvenné a Vodafone európai érdekeltségeit, a Verizoné pedig a közös mobilcégek lettek volna, a maradék többsége pedig az America Movilnak jutott volna. A Verizon erre nem volt vevő, túl komplexnek találta a megoldást, illetve arra hivatkozott, hogy az ügylet lelassítaná a Verizon Wirelessben lévő 45 százalékos Vodafone-pakett folyamatban lévő, 130 milliárd dolláros megvásárlását.

Amennyiben létrejön a fúzió, a világ legnagyobb bevételű távközlési csoportját eredményezné: egyesített tőzsdei kapitalizációjuk meghaladná a 250 milliárd dollárt, több mint félmilliárd előfizetővel rendelkeznének világszerte.”

Forrás:
Tulajdonost vált a Vodafone?; napi.hu; 2013. november 1.