Skip to main content
Internettávközlés

Németország euromilliárdokat szán hálózatbővítésre

Szerző: 2013. november 5.No Comments

„Az európai uniós tagállamban a CDU és az SPD alakíthat nagykoalíciót, a két párt vezetői komolyan gondolják, hogy jelentős mértékben fejleszteni kell a szélessávú infrastruktúrát.

A CDU és az SPD képviselői a közös koalíciós gazdasági munkacsoportban egyetértettek abban, hogy minél előbb meg kell valósítani a vidéki régiókban is a nagy sávszélességű internetelérések kiépítését. Erre a célra az állam évente az eddigi összegnél egymilliárd euróval többet biztosítana. Mike Mohring, a CDU thüringiai tartományi parlamenti frakcióvezetője megerősítette az egyezség tényét. A munkacsoport által kidolgozott, illetve tárgyalt javaslatok kedden a koalíciós egyeztetéseken is szóba kerülnek. Az elképzelések alapján a létrejövő nagykoalíció garantálni akarja azt, hogy 2014-ig legalább a német háztartások 75 százalékában minimum 50 megabites szélessávú hozzáférés legyen. A nagy sávszélességű lefedettség kiépítése 2018-ig fejeződne be teljesen, így nem lenne többé digitális szakadék a városok és a vidék között.

A beruházások magánbefektetők, a megnövelt szövetségi és az egyszerűsített európai uniós támogatások, valamint a KfW állami fejlesztési bank által életre hívott külön finanszírozási program segítségével valósulnának meg. Az internetsemlegességet mindenképpen – törvényileg – biztosítanák és a szabályok betartását a Szövetségi Hálózatfelügyelet ellenőrizné. A CDU és az SPD a fejlesztések mellett szeretné internetes törvénnyé formálni a jelenlegi távközlési jogszabályt, ebben szabályoznák többek között a fogyasztóvédelmi és az online biztonsággal kapcsolatos kérdéseket is.”

Forrás:
Németország eurómilliárdokat szán hálózatbővítésre; SG.hu; 2013. november 5.