Skip to main content
közigazgatás: magyarszakirodalom

Nemzetpolitikai alapmű készült

Szerző: 2013. november 5.No Comments

„A világon Magyarországon jelent meg elsőként a nemzetpolitika témáját feldolgozó tankönyv – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetpolitikai Alapismeretek című tankönyv november 4-i bemutatóján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A kiadványt nemcsak a magyar közigazgatásban dolgozóknak szánják, a határon túliak is megismerhetik belőle a nemzetpolitika alapvetéseit. A külhoni magyarok a könyv segítségével érvényre juttathatják jogaikat a mindenkori kormánnyal szemben – emelte ki a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: a könyv anyagának egy rövidített változata része lesz a közigazgatási alapvizsgának is, így a jövőben senki nem válhat köz- vagy kormánytisztviselővé anélkül, hogy a nemzetpolitika alapjaival meg ne ismerkedne. A „fegyelmezett” tankönyv az alaptörvényen, a hazai és nemzetközi jogszabályokon alapszik, nem politikai kiadvány. Tárgyilagos elemzés, dacára az utóbbi három évben, a területen megfigyelhető viharos jogalkotásnak.

A nyolc fejezetből álló, teljességre törekvő mű olyan alapfogalmak tisztázásával indul, mint a nemzet, az állam vagy éppen a nemzeti kisebbség.

A könyv a többi között végigtekint a szomszédos országok politikatörténetén, elemzi az ottani magyar nemzeti kisebbségek helyzetét. A kiadványban ismertetés található mindazokról az intézményekről, melyek a nemzetpolitikához köthetők – hangzott el.

Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese szerint többről van szó, mint könyvbemutatóról, mivel a nemzetpolitika és a közszolgálati képzés talált egymásra. Az alapképzésben fél éven át egységes modul van minden terület számára az egyetemen, amelynek részét képezi a nemzetpolitikai ismeretanyag is – mondta, fontosnak nevezve, hogy a nemzetpolitika, nemzettudat a köztisztviselők, közigazgatásban dolgozók képzésének alapköve legyen. Az NKE végzi Magyarországon a közel 100 ezer tisztviselő továbbképzését, valamint a tisztviselői és a tiszti hivatásrend utánpótlásának képzéséért felelős.

A tankönyv a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet összefogásában jött létre – tekintett vissza a mű születésére a rektorhelyettes, aki szerint az összefogás itt nem érhet véget, fontos lenne, hogy a tankönyv idegen nyelven is megjelenhessen, ez segítene tisztázni a magyar nemzetpolitikával kapcsolatos esetleges félreértéseket nemzetközi szinten is.

A Nemzetpolitikai Alapismeretek című tankönyv része annak a három és fél éve kezdődött reformnak, melynek során megújult a közigazgatás és a nemzetpolitika Magyarországon – mondta a könyvbemutatón Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A nemzetpolitika nyitott a határon túl élő magyarok felé, a közigazgatásban pedig gondolkodásbeli változás játszódott le. Répási Zsuzsanna úgy látja, fokozott érdeklődés van az államigazgatásban a nemzetpolitika kérdései iránt.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta, a könyv viszonylag szerény terjedelmű, ám a végén kimerítő bibliográfia található azok számára, akik valamelyik tárgyalt terület ismeretei iránt bővebben is érdeklődnek. A könyv fejezeteit az adott terület legjobb szakértői írták – hangzott el. ”

Forrás:
Nemzetpolitikai alapmű készült; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 2013. november 4.