Skip to main content
jogközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatok

Ingyenesség, gyorsaság és hatékonyság: újabb lépések az ügyfélbarát közigazgatásért

Szerző: 2013. november 6.No Comments

„Ma nyújtotta be a közigazgatási tárca a parlamentnek azt a törvénymódosító csomagot, amely számos ponton tovább egyszerűsíti az ügyfelek mindennapi ügyintézését a kormányhivatalok működésének tapasztalatai alapján, valamint segíti a bűncselekmények áldozatait is avval, hogy az okmányok pótlásának költségeit a jövőben az állam átvállalja.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainál tett bejelentés után, a bűncselekmények áldozatai ingyenesen juthatnak új személyi okmányokhoz a jövőben. A jelenlegi gyakorlat szerint a személyi okmányok pótlása az állampolgárt terheli, aki egyébként is bűncselekmény áldozata, s csak kivételes esetben engedélyezik a költségmentességet. Annak érdekében, hogy a bűncselekmény áldozatait ne terheljék még további kötelezettségek, a törvényjavaslat szerint a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés következtében elveszett vagy megsemmisült személyazonosító igazolványt, illetve lakcímet igazoló hatósági igazolványt illetékmentesen lehet pótolni, hogy az áldozatot ne terheljék további kötelezettségek. A pótolt okmányt az eltulajdonított okmány érvényességi idejével és annak megegyező adattartalmával állítják ki.

A területi államigazgatás átalakításának utolsó nagy lépéseként 2013 végén megkezdődik a kormányablakok országos hálózatának kialakítása, az ehhez szükséges törvényi módosításokat szintén tartalmazza a benyújtott javaslat. Több ponton módosul a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.). Többek között lehetővé válik, hogy a Ket.-nek a kormányablakokra vonatkozó rendelkezései az állampolgársági eljárásban is alkalmazandók legyenek, így egyes, az állampolgársági eljárással kapcsolatos beadványokat a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani. Mindemellett rögzíti, hogy a kormányablak közreműködő hatósági eljárása esetén rövidül az érdemi ügyintézés ideje is. Hasonlóan a jelenleg is működő kormányablakokhoz egy munkanap alatt kell a kormányablaknak a benyújtott kérelmet az eljáró hatóság számára továbbítani.

A tervezet az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer funkcióit hozzáigazítja a modern és szolgáltató közigazgatás követelményéhez, teljes mértékben összhangot teremt az információs önrendelkezési jog védelmével összefüggő alapjogi követelményekkel, valamint elősegíti a rendszer még hatékonyabb alkalmazhatóságát. Ezért több, az elektronikus anyakönyvi rendszer informatikai hátterének kialakítása során felmerült szabályt pontosít. A benyújtott javaslat módosítja az ingatlan-nyilvántartási törvényt is, így a jövőben a kormányablakban lehetővé válik a hiteles tulajdoni-lap másolat és térképmásolat kiadása.

A kormány célkitűzései között kiemelt célként jelent meg a Jó Állam létrehozása. Az ügyfelek szempontjából továbbra is elsődleges cél az ügyintézés menetének egyszerűsítése, a kormányablakban elérhető szolgáltatások folyamatos bővítése, a közigazgatásba vetett bizalom helyreállítása és az ügyfélbarát közigazgatás alapelvének széleskörű, élethelyzetekhez igazított alkalmazása.”

Forrás:
Ingyenesség, gyorsaság és hatékonyság: újabb lépések az ügyfélbarát közigazgatásért; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. november 5.
T/12939 A kormányablakok kialakításával, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő egyes törvények módosításáról (pdf)