Skip to main content
közigazgatás: külföldön

Több ezer állami hivatalnok munkahelye szűnhet meg Szlovákiában

Szerző: 2013. november 17.No Comments

„Több ezer állami hivatalnok munkahelyének megszűnésére van kilátás egy-két éven belül Szlovákiában a kormány által tervbe vett közigazgatási reform részeként – számolt be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter megerősítésére hivatkozva weboldalán a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap pénteken.

A tervezett munkahely-leépítés a belügyi tárca vezetője szerint elsődlegesen az állami tulajdonban lévő vállalatokat, állami kezelésű alapokat és kutató intézeteket érinti majd, az elbocsátások már a jövő évben megkezdődnek.

Szlovákiában a közigazgatás jelenleg több mint negyedmillió embert foglalkoztat, közülük több mint 50 ezren azokban az állami intézményekben és vállalatokban dolgoznak, amelyekben a szaktárca a leépítések legnagyobb hányadát valósítaná meg. A miniszter közlése szerint, az egyes ágazatok közül a legtöbb munkahely az oktatásügyi a gazdasági és a földművelésügyi tárcák alá eső intézményekben szűnik majd meg.

A tervezett munkahely-leépítés a szaktárca által már korábban bejelentett közigazgatási reform része. A közigazgatási reformnak az ESO nevet adta a minisztérium, ami a hatékony, megbízható és nyitott kifejezések szlovák nyelvű megfelelőinek rövidítése. Ezek a reform legfőbb célkitűzései is, amelynek megvalósításától nem utolsósorban lényeges megtakarításokat is remél a kormányzat. A megtakarítások összege a kabinet tervei szerint már a jövő évben eléri a 333 millió eurót (megközelítőleg 100 milliárd forint) 2016-ig pedig összesen mintegy 700 millió eurót tesz majd ki.

A reform részeként egész sor állami intézményt vonnak össze, több intézménynek a feladataik átcsoportosításával történő megszüntetésére is sor kerül, valamint néhány intézmény esetében azok feladatköreit a magánszektorra ruházzák át. Az ESO az elmúlt évek legátfogóbb közigazgatási átszervezése lehet Szlovákiában.”

Forrás:
Több ezer állami hivatalnokot rúghatnak ki Szlovákiában; HVG.hu/MTI; 2013. november 15.