Skip to main content
informatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Trójai programmal szállna be az e-hadviselésbe Lengyelország

Szerző: 2013. november 17.No Comments

„A lengyel nemzetvédelmi minisztérium versenytárgyalást hirdetett olyan károkozó számítógépes program létrehozására, amely képessé tenné a hadsereget más államok elleni elektronikus hadviselésre vagy Lengyelország elleni irányuló hasonló jövőbeni támadások kivédésére.

A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap a niebezpiecznik.pl internetes portál híre alapján pénteken számolt be arról, hogy a minisztérium egy lengyel céget akar megbízni a trójai program létrehozásával.

Szakértők szerint az ellenfél számítógépeinek megfertőzésével Lengyelország meg tudná bénítani annak számítógépes rendszerét. A versenytárgyalást a nemzetvédelmi minisztérium a lengyel nemzeti kutatási és fejlesztési központtal közösen írta ki.

A projekt 6,6 millió zlotyba, vagyis átszámítva körülbelül 462 millió forintba kerül. A tender már lezárult, a beérkezett ajánlatot kiértékelését megkezdték.

A minisztérium az információ bizalmas jellegére hivatkozva elzárkózott annak megválaszolásától, hogy ki fogja felügyelni a károkozó szoftvert, ki fog engedélyezni egy esetleges kibertámadást, és az „elektronikus fegyvert” csak ellenséges államok vagy esetleg lengyel állampolgárok ellen is bevetik-e majd.”

Forrás:
Trójai programmal szállna be az e-hadviselésbe Lengyelország; HVG.hu/MTI; 2013. november 15.,