Skip to main content
egészségügy

Eltérő vélemények a kórházak államosításáról

Szerző: 2013. november 22.november 24th, 2013No Comments

„Pozitívumokat és negatívumokat egyaránt hozott az egészségügy államosítása, a betegek azonban alapvetően rosszul jártak, mivel kiszámíthatatlan módon jutnak ellátáshoz, s mázli kérdése, hogy milyen színvonalon – derült ki a Napi.hu egészségügyi konferenciáján.

Átlátható egészségügyi struktúra jött létre az elmúlt 3,5 évben Török Krisztina a Gyemszi (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) főigazgatója szerint; a kapacitás alapú tervezésről a fókusz a szükségletek szerinti tervezésre került – mondta előadásában. Az állami átvétellel nagyon komoly integráció és funkcióváltás zajlott le – összesen 103 intézmény, ebből 99 fekvő és 4 járóbeteg ellátó került a Gyemszi fenntartásába. A fenntartói feladatok kapcsán a minőség javítása, az ellátás színvonalának javítása rendkívül fontos volt Török Krisztina szavai szerint, aki azt is hozzátette, hogy ez alatt az időszak alatt megalkották a minőségügyi és betegbiztonsági stratégiát is, amit az egészségügyi államtitkárság el is fogadott. Kidolgozták a nem kívánatos események kommunikációjáról szóló eljárást, s folyik a munka a kórházi akkreditáció kapcsán is.

Most az egységes módszertan fejlesztésére fókuszál a Gyemszi, a szakmai kollégiumokkal közösen végzett munka eredményeként várható, hogy 2014-ben legalább 50 új szakmai irányelv áll majd rendelkezésre. Majdnem teljesen elkészült a minőségügyi szakfőorvosi rendszer, amelyik elvált a szakfelügyeleti rendszertől. A Gyemszi főigazgatója paradigmaváltásként említette, hogy az ellenőrzésről minőségügyi coachingra váltottak, s a cél a rendszeres szervezetfejlesztés.

Az uniós pályázatokról szólva kifejtettek, jelenleg 285 darab infrastrukturális beruházás van a Gyemszi fenntartású intézetekben, amelyre 318 milliárd forintot használtak fel ezekben a projektekben, amelyeknek a megvalósításához 20,678 milliárdot forinttal járult hozzá ebben az évben. A központi közbeszerzésekkel kapcsolatban 5 milliárd körüli a megtakarításról beszélt a főigazgató.

Az alaphiba továbbra is a forráshiány
A Gyemszi főigazgatójának előadását követő, az államosítást mérlegre tévő panelbeszélgetésen Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke úgy fogalmazott, az államosítást nem célnak, hanem eszköznek tartja, a hatékonyságjavítás vélt eszközének. Velkey szerint ha már erre az útra kerültünk, az a fontos, hogy ne kapkodjunk, hanem haladjunk rajta, és próbáljuk kihasználni a lehetőségeket. Ugyanakkor véleménye szerint az alaphiba a rendszer forráshiánya, s kórházvezetőként a kiszolgáltatottság érzéséről számolt be.

Feleződött a tartozások újratermelődésének ideje
Sándor Marianna, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége Kórházi Tagozatának elnöke úgy fogalmazott, nagyon nehezen élték meg az elmúlt időszakot, de igyekeztek a gyógyszerellátás biztonságát fenntartani. Mint hangsúlyozta, meg kellett győzni a tulajdonosokat, hogy a magyarországi betegek gyógyszerellátása ne sérüljön amiatt, hogy a kórházak több mint 16 milliárddal tartoznak a 3 nagykereskedőnek, amelyből 6-7 milliárd forint a lejárt tartozás. A konszolidáció kapcsán megjegyezte, örülnek, hogy 33 milliárd forintot kaptak a kórházak, de nagy kérdésnek tartják, hogy miként kerülhető el az állomány újratermelődése, hiszen már eddig is feleződött az tartozások felhalmozódásához szükséges idő.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan tagozatának vezetője megjegyezte, az adósságállomány rohamos növekedésének hátterében az is áll, hogy a 30 milliárdos béremelést belső forrásokból fedezték, azaz a dologi kiadások elől szívták el a forrásokat.

Ki van a legnagyobb bajban?
Némi vita alakult ki annak kapcsán, hogy a forráshiány és az átalakulás melyik szereplőt érintette a legrosszabbul. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a beszállítók oldaláról azt emelte ki, hogy szerinte nem az intézmények vannak bajban, hiszen a dolgozók megkapják a fizetésüket, hanem a beszállítók, köztük is különösen a kis cégek, ezért nagyon jó lenne, ha a konszolidációnál végre az ő szempontjaikat is figyelembe vennék. A szövetségnek az volt a javaslata, hogy határozzanak meg egy limitet, ami alatt minden tartozást mindenkinek kifizetnek, a felette lévő részt pedig többféle szempontból súlyozzák.

Velkey György viszont úgy vélte, a kórházak 3 irányban is eladósodtak, amivel egy lelkiismeretes kórházvezetőnek nem egyszerű kérdés folyamatosan szembenézni.Tartoznak a beszállítóknak, a munkatársaknak az elképesztően alacsony bérek miatt és a betegeknek is, amelynek csak az egyik, jól látható jele, hogy nincs papír a WC-ben.

Mázli kell a korrekt ellátáshoz
Sinkó Eszter szerint a betegnek a legrosszabb, aki egyre kiszámíthatatlanabb ellátáshoz jut és mázli kell a korrekt ellátáshoz. Az egészségügy folyamatosan teret veszít, míg 2006-ban 5,6 százalékot költöttünk GDP arányosan az egészségügyre, most 4,1 százalék a szektor részesedése. Az átalakulás negatívumai között említette a döntési folyamat hosszabbodását, s úgy vélte, átláthatóbbá tenné a gazdálkodást, ha a szerződéseket nyilvánossá tennénk.

Kaló Zoltán, az ELTE Egészség – gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője rámutatott, jelenleg az kap nagyobb állami forrást, aki rosszul csinálja a dolgát, s azt kommunikálja, hogy baj van. Az egészségügyi kommunikáció azonban arról szól, hogy minden rendben van, ezért hátrányosabb helyzetbe kerül. Úgy vélte, bizonyítékokkal kell alátámasztandó, hogy a rendszer forráshiánya hogyan függ össze az egészségügyi állapot romlásával.

A szakértők a jövőre nézve a partnerség és a kommunikáció fontosságát hangsúlyozták a szakmapolitikai célok stabilizálása mellett. Az átalakítás pozitívumai között említették az ápolási napok csökkenését, a kétlépcsős béremelést és a központi közbeszerzésekkel elérhető megtakarításokat. A Kórházszövetség elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kórházak és a menedzsment működése mindaddig nem ítélhető meg korrekten, amíg a HBCS (homogén betegségcsoportok) és a TVK (teljesítmény-volumen korlát) rendszer korrekciójára nem kerül sor, ezek ugyanis alapvetően torzítják a gazdálkodást. Török Krisztina erre reagálva elmondta, 2014-ben folytatják a feladatarányos TVK rendszer kiterjesztését, és dolgoznak a HBCS kódkarbantartáson, bár ebben elmaradás van.”

Forrás:
Miért nincs WC-papír a kórházakban?; napi.hu; 2013. november 21.