Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kormányablak a pécsi pályaudvaron

Szerző: 2013. november 28.No Comments

„Szerdán a MÁV Zrt. Pécsi Területi Igazgatóságának dísztermében tartották a pécsi vasútállomás műemléki felújításához kapcsolódó nyitórendezvényt. A tájékoztatón kiderült, 2015 októberéig megújul a pécsi pályaudvar. A megszokott szolgáltatások mellett az épületben kormányablakot is kialakítanak. A korszerűsítési munkálatok során külön figyelnek majd a műemlékek restaurálására.

A MÁV Zrt. 9,8 milliárd forint értékű állomás- és integrált ügyfélszolgálati fejlesztési programja ma veszi kezdetét. Összesen 10 állomás felújítását és 17 kormányablak kialakítását kezdi el a társaság. Ezek között kiemelt támogatást kap a pécsi pályaudvar, ahol teljes körű felújítás és műemlék rekonstrukció várható.

Dr. Páva Zsolt örömét fejezte ki, hogy hosszú évek után visszanyeri régi fényét a közel százéves épület.
– Végre olyan pályaudvara lesz a városnak, amely igazán méltó Pécshez és amit a turisták is megcsodálhatnak majd.

Az uránvárosi és Kossuth téri kormányablakok után a pályaudvar épületében is lesz ügyfélfogadás a felújítást követően. Hétablakos ügyfélteret alakítanak ki a földszinten és az első emeleten.

– Az utóbbi években a Baranya megyében leginkább a megszüntetésekről lehetett hallani, azonban most elkezdődik a fejlesztés – emelte ki dr. Hargitai János.

A kormánymegbízott szerint a pályaudvar ideális helyszíne lesz a kormányablaknak, hiszen amellett, hogy jól megközelíthető, parkolási lehetőséget is biztosít.”

Forrás:
Végre elkezdődik a pécsi vasútállomás felújítása, két év múlva be is fejezhetik; Horváth Patrícia; Pécsi Újság; 2013. november 27.
Lásd még:

„…Új kormányablakok vasútállomásokon a fővárosban a Nyugati, a Keleti, a Déli pályaudvaron, vidéken Érd alsón, Vácon, Győrben, Székesfehérváron, Kaposváron, Pécsen, Cegléden, Szolnokon, Kecskeméten, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon nyílnak…”

Forrás:
Kormányablak nyílik a győri vasútállomáson; kisalfold.hu; 2013. november 27.