Skip to main content
közigazgatás: magyar

1247 milliárdos adósságátvállalást hirdetett meg Pintér

Szerző: 2013. december 4.No Comments

„A kormány a települési önkormányzatok teljes adósságát átvállalja, ez 1247 milliárd forint – mondta Pintér Sándor Miskolcon, hétfői sajtótájékoztatóján. A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy miután az önkormányzati törvény átalakult, a kormány úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet.

Felidézte azt is, hogy az ötezer lakosúnál kisebb településeket teljes, összességében 70 milliárd forintnyi adósságuktól megszabadították, a nagyobb városok terheit pedig különféle mértékben, átlagosan 50 százalékban vállalták át. Mint mondta, a kormányváltás évében, 2010-ben az önkormányzatok adóssága 1247 milliárd forintot tett ki, ehhez járult még mintegy 300 milliárd forintnyi kifizetetlen számla. A részletekről szólva közölte: az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságából előbb 618 milliárd forintnyi terhet vállalt át a kormány, most pedig a fennmaradó részt is – tette hozzá Pintér Sándor.

A szaktárca vezetője a borsodi megyeszékhelyről szólva úgy fogalmazott, a miskolci önkormányzat mintegy 36 milliárd forintnyi adósságának előbb hetven százalékát vállalta át az állam, ez 25 milliárd 661 millió forintot tett ki. ‘Ez lélegzethez juttatta a várost’ – jegyezte meg.

Hozzátette: jelenleg 10,7 milliárd forint az az összeg, amely terheli az önkormányzatot, ezt vállalja át most a kormány, nem kell évente tőketörlesztésre és kamatokra 4,1 milliárd forintot fordítani. Az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti, erről tovább tárgyalnak – tette hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy az állam Miskolcnak abban is segített, hogy a 112-es segélyhívószám egyik központja Miskolcra kerül, ez több mint négyszáz új munkahelyet jelent, a közfoglalkoztatás keretében pedig mintegy ezer ember dolgozhat.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a 2010-es önkormányzati választás után világosan látszott, hogy a város bevételei nem fedezik a kiadásokat, nemcsak a működésre nem volt pénz, hanem a beruházások is nagyrészt hitelből valósultak meg.

Kormányzati segítség nélkül a város üzemeltetése 2010 végére gyakorlatilag ellehetetlenült volna – tette hozzá, megjegyezve: különböző önkormányzati intézkedésekkel helyben is sikerült több költséget csökkenteni, a bevételeket növelni. Átalakították az önkormányzat és az önkormányzati cégek gazdálkodását, számos új munkahely létesült, több cég létesített és létesít itt új üzemet.

Ha nincs adósságkonszolidáció, mindez kevés lett volna – mondta a miskolci polgármester.”

Forrás:
1247 milliárdos adósságátvállalást hirdetett meg Pintér; OrientPress; 2013. december 2.