Skip to main content
gazdaságinformatikatársadalomtudomány

Megjelentek a H2020 pályázati kiírásai – számtalan lehetőség ICT-cégeknek

Szerző: 2013. december 14.One Comment

„Az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs programjának, a H2020 programnak, az első pályázati felhívásai 2013. december 11-én jelentek meg.
Részletes tájékoztató az Európai Bizottság sajtóközleményében.

Az első két éves periódusra meghirdetett munkaprogram 15 milliárd eurónyi költségvetéssel rendelkezik, amelyből közel 7,6 milliárd esik 2014-re.

A munkaprogram részletesen bemutatja az egyes alprogramokat, az általános célkitűzéseket és az azok keretében meghirdetésre kerülő pályázatokat (2 évre előre), így az érdeklődő szervezetek jobban fel tudnak készülni a következő kétéves periódus felhívásaira. A 2014-es év néhány felhívására már most is be lehet adni pályázatot, míg a jelenleg még meg nem nyitott felhívásokat az év folyamán később nyitják meg.

A H2020 program felépítését tekintve három nagyobb részből alprogramból áll:

  • kiváló tudomány (excellent science)
  • ipari vezető szerep (Industrial leadership)
  • társadalmi kihívások (Societal challenges)

Az industrial leadership alprogramban külön területként jelenik meg az ICT, de a másik két alprogramban ugyanúgy megtalálhatóak az ICT vonatkozású felhívások. A tájékozódást segíti a letölthető PDF útmutató.

A H2020 program központi honlapja itt érhető el.

A pályázati felhívások a Research Participant portálon találhatóak és szűrhetőek.

Elérhető további részletes információk:

A pályázókat egy online útmutató is segíti a pályázásban, amelyet itt lehet elérni.”

Forrás:
Megjelentek a H2020 pályázati kiírásai – számtalan lehetőség ICT-cégeknek; Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége; 2013. december 12.