Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Gyorsulhat a kormányablakokban az ügyintézés

Szerző: 2013. december 15.No Comments

„Csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő, a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása – minderről hétfőn döntött az Országgyűlés, elfogadva a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását.
Január 1-jétől az eljárás ideje harmincról huszonegy napra csökken.

Családi pótlék vagy TAJ-kártya igénylésekor a kormányablaknál elég lesz egy példányban benyújtani a kérelmeket, és egyszerűsödnek a nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos szabályok is.

A változtatás értelmében az anyakönyvi kivonat már a legközelebbi anyakönyvvezetőnél is átvehető. Emellett nem kell illetéket fizetni azoknak a személyi okmányoknak a pótlásakor, amelyek bűncselekmények során rongálódtak meg vagy vesztek el. A pótolt papírokat az eredeti kártyák érvényességével állítják ki.

A jogszabály módosít a kedvezményes honosítás szabályain is, és lehetővé teszi, hogy az állampolgári eljárással kapcsolatos beadványok a kormányablakoknál is benyújthatóak legyenek.

Az ingatlan-nyilvántartási törvény módosítása értelmében a hiteles tulajdonilap-másolat és térképmásolat kiadására is lehetőség lesz a kormányablakban.

A jövőben a járási hivatalvezetőkkel szemben a fegyelmi eljárást a kormánymegbízottak végzik, és nem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Hivatalvesztésnél is ők tesznek javaslatot a tárca vezetőjénél.
A törvénycsomag azt is tartalmazza, hogy az önkormányzatok által kiszabható közigazgatási bírság összege magánszemélyeknél legfeljebb 200 ezer forint, jogi személyeknél pedig maximum 2 millió forint lehet.”

Forrás:
Gyorsulhat a kormányablakokban az ügyintézés; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. december 10.
Nagy változások várhatók a kormányablakoknál (korábbi cikkünk)