Skip to main content
közigazgatás: magyar

Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól

Szerző: 2013. december 23.No Comments

„Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól. A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre – közölte az önkormányzat kommunikációs központja.

A Magyar Közlönyben is megjelent a döntés, hogy önkormányzati feladatok támogatása címen 63 település kapott jelentős pénzügyi segítséget, és köztük van Székesfehérvár is – írták. A kormányzat által biztosított többletforrás még idén megérkezik az önkormányzat számlájára.

A városvezetés tervei szerint a támogatást nem hitelekre vagy működési feladatokra fordítják, hanem tartalékot képeznek belőle, és további fejlesztésekre használják fel. Januárban derül ki, hogy mennyi támogatást kap Székesfehérvár a fűtőerőmű megvásárlására a kormánytól, így azt követően dől el, mekkora összeg marad fejlesztésekre.

A közlemény szerint „a várhatóan több száz millió forintból” folytatják a Saára Gyula útfelújítási programot, és szeretnének egy intézményfelújítási programot is elindítani.”

Forrás:
1,25 milliárdot kap karácsonyra a kormánytól Székesfehérvár; HVG.hu/MTI; 2013. december 19.