Skip to main content
közigazgatás: magyar

Zalaegerszeg felelősen gazdálkodott

Szerző: 2014. január 3.No Comments

„Zalaegerszegtől 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz át a központi kormányzat. Ez az összeg csekély más, milliárdos adósságot felhalmozó önkormányzatokéhoz képest, mert a zalai megyeszékhely felelősen gazdálkodott – jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen.

Az önkormányzati adósságrendezés második ütemével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök-helyettes kifejtette: tavaly 880 milliárd forintnyi adósság törlesztését vette át a központi kormányzat a településektől, a második ütemben pedig további 430 milliárd forintnyi hiteltől szabadulnak meg az önkormányzatok.

Felidézte, hogy tavaly az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, a nagyobbakét pedig meghatározott arányban átvette a kormányzat, a mostani rendezés a nagyobb önkormányzatok fennmaradó hitelállományának átvállalását jelenti.

Zalaegerszegnek gyakorlatilag alig volt adóssága, „úgy jövők ide mindig, hogy nem kínos kérdések elől kell menekülnöm, hanem a központi kormányzat elismerését tolmácsolhatom” – fogalmazott. Ez a város a felelős gazdálkodásával egy rendkívül nehéz időszakban nemcsak a fizetőképességét tudta megőrizni, hanem minimális szinten tudta tartani az adósságállományát is – tette hozzá.”

Forrás:
Zalaegerszeg felelősen gazdálkodott; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. január 3.