Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Továbbfejlesztik az állásközvetítő európai információs rendszert

Szerző: 2014. január 19.No Comments

„Tényleges, a jelenleginél sokkal szélesebb körű, országok közötti állás- és munkaerő-közvetítő rendszerré kívánja fejleszteni az Európai Bizottság a már húsz éve működő, EURES nevű információs hálózatot és internetes portált.

Az EURES 1993 óta közvetít álláskeresőkre és a munkalehetőségekre vonatkozó információkat valamennyi tagországban, valamint Norvégiában, Izlandon, Liechtensteinben és Svájcban. A rendszer alapvetően két lábon nyugszik. Részint, az említett 32 európai országban több mint 850 tanácsadó igyekszik az EURES adataira is támaszkodva a más tagországbeli álláslehetőségeket, illetve munkavállalókat keresők számára az egymásra találást elősegíteni. Részint pedig, az adatfolyamokat és megkereséseket közös internetes rendszerbe foglaló portálon van mód akár közvetlenül is keresést folytatni, illetve ajánlattal felkínálkozni.

Mint a pénteken közzétett továbbfejlesztési javaslatot kísérő bizottsági közlemény emlékeztetett rá, már jelenleg is évente mintegy 150 ezer ilyen „egymásra találást” segít elő, (ebből 100 ezerre tehető a portálon keresztül létrejött kapcsolatfelvétel száma). Az Andor László foglalkoztatási biztosa által ismertetett bizottsági javaslat kapcsán azonban az eddigi rendszer egy sor hiányosságára is rámutattak.

Így mindenekelőtt arra, hogy az információs rendszer ma még távolról sem tekinthető teljesnek: a nemzeti szinten ismertté vált álláslehetőségek – uniós átlagban – kevesebb, mint harmada kerül csak fel jelenleg az EURES honlapra. Ráadásul, az internetes felületek bonyolultsága, a különböző országokban alkalmazott formátumokban esetenként fennálló illeszkedési eltérések és általában az informatikai rendszer nehézkessége miatt az igénybevétel eddig sokak számára riasztó volt, miközben effektíve hiányzott az egymás számára hasznos-érdekes adatok automatikus összekapcsolásának a lehetősége.

A továbbfejlesztett EURES ezt mind orvosolni fogja – ígérte sajtóértekezletén Andor László foglalkoztatási EU-biztos. A végső cél, hogy elérjék: a rendelkezésre álló állások és munkavállalók mind teljesebb köre bekerüljön az adatbázisba, még hozzá olyan egyszerűsített, és a rendszer egészében egymáshoz illeszkedő módon, hogy a különböző országokban felrakott önéletrajzok (CV-k), és a közzétett álláslehetőségek között a megfelelő paraméterek egyezősége esetén, a potenciális kapcsolat lehetősége mintegy automatikusan kiugratható legyen.

Sok más további szolgáltatást is kínálni fog a továbbfejlesztett rendszer. Így például állást keresők számára szabadon hozzáférhető információkat biztosítanak az általuk megcélzott európai ország foglalkoztatási szabályairól, munkaerő-piaci adottságairól, lakhatási feltételeiről. További fontos adottság, hogy mindezen információk forgatásában nemcsak az állami szolgálatok, hanem a magán munkaügynökségek és munkaközvetítők is részt vehetnek, azáltal, hogy ők is az EURES részeivé válnak.

A kép teljességéhez tartozik, hogy a pénteki bejelentés nem előzmény nélküli. A Bizottság a tökéletesítések egy részére már 2012 végén javaslatot tett, amelyek végrehajtása tavaly a tagországok többségében meg is kezdődött. A mostani bejelentés az akkor megkezdett munkát készül kiteljesíteni, és egységes rendszerbe foglalni.

Andor László pénteki sajtóértekezletén mindezek kapcsán kifejtette: a Bizottság két féle formában járulhat tevékenyen hozzá a minél szabadabb európai munkavállaláshoz. Egyrészt azzal, ha fellép a nemzetállami korlátozások és diszkriminatív intézkedések ellen. Másrészt pedig, ha hatékony és felhasználóbarát módon elősegíti a lehetőségek, jogok és feltételek minél szélesebb körű tudatosítását. A hatékonyságában megerősített EURES értelemszerűen az utóbbit igyekszik majd szolgálni.”

Forrás:
Továbbfejlesztik az állásközvetítő európai információs rendszert; Bruxinfo;2014. január 17.
EURES – Az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja; Európai Bizottság