Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szeged 14 milliárdos adósságát is átvállalta a kormány

Szerző: 2014. január 20.No Comments

„A tavalyi mintegy 40 milliárd forintos konszolidáció után Csongrád megye fennmaradó adósságát is rendezi a kormány – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 16-án, Szegeden.

A tárcavezető elmondta: míg 2002-ben – az első Orbán-kormány utolsó évében – az önkormányzatoknak alig volt tartozása, 2005 és 2010 között adósságállományuk a négyszeresére nőtt. A jelenlegi kormány kezdettől fogva egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy Magyarország gazdasági helyzetét stabilizálja.

A több lépésből álló konszolidáció első ütemében – 2012 elejétől kezdve – az állam átvette a megyei önkormányzatoktól a közintézmények működtetését és átvállalta a megyék közel 200 milliárd forintnyi adósságát. A második ütemben, szintén 2012-ben, a kormány rendezte az összes kistelepülés adósságát országosan 74 milliárd forint értékben. Csongrád megyében ez 40 milliárd forintos konszolidációt jelentett. A harmadik ütemben a nagytelepülések tartozásának 40-70 százalékát vette át az állam. Ekkor országos szinten összesen 610 milliárd forintos önkormányzati tartozástól szabadultak meg a városok. Ebben a körben Csongrád megye települései összesen 39 milliárd forintos adósságuktól mentesültek, amiből 14 milliárd forintot tett ki Szeged tartozása.

Németh Lászlóné bejelentette: február végéig minden magyar település megszabadul maradék adósságától is, az állam még a télen összesen 420 milliárd forint tartozást rendez. Szeged városának fennmaradó, 14 milliárd forintot kitevő hiteltartozását is konszolidálja a központi költségvetés.

A kormány a magyar gazdaság motorjaként tekint a helyi gazdaságfejlesztésre, az idén kezdődő európai uniós pénzügyi ciklusban e célra fordítja a Magyarországot megillető források 60 százalékát. E törekvéshez illeszkedik a közvetve és közvetlenül 400 munkahelyet teremtő nagyberuházás, az ELI lézeres kutatóközpont felépítése is.”

Forrás:
Szeged 14 milliárdos adósságát is átvállalta a kormány; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2014. január 16.