Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szekszárdtól kétmilliárdos adósságot vállal át a kormány

Szerző: 2014. január 20.No Comments

„Szekszárd teljes, több mint kétmilliárd forintos adósságát átvállalja a kormány – ismertette Hende Csaba szerdán a tolnai megyeszékhelyen. A honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az adósságrendezés második körében Szekszárd 2 milliárd 352 millió forintos, míg 2012-ben, az első ütemben 3 milliárd 529 millió forintos adósságát vállalta át a kormány.

A szekszárdi önkormányzat ezzel évente 300-350 millió forintos kötelezettségtől mentesül, és ezt az összeget fejlesztésekre fordíthatja – tette hozzá.

A miniszter megjegyezte azt is, hogy a szekszárdi önkormányzat felelősen gazdálkodott, így 2012-ben 1,1 milliárd forinttal gyarapodott a vagyona.

Kérdésre válaszolva Hende Csaba elmondta: a kormány arra utasította a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az uniós források elosztásánál kompenzálják azokat az önkormányzatokat, amelyek nem vettek fel hiteleket, és ezért nem tudtak fejlesztéseket végrehajtani.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd alpolgármestere arról beszélt, hogy a 2006-tól felvett hitelek révén 12 milliárd forintos fejlesztés valósult meg, illetve van folyamatban a városban, köztük a megyeszékhely egészséges ivóvízzel ellátása. Az adósságátvállalással felszabaduló forrásokból további fejlesztésekre nyílik lehetőség például a belvárosban, a sportközpontban, valamint az idegenforgalomban.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknek, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft.-nek és a Szekszárdi Diákétkeztetési Kft.-nek összesen 1,4 milliárd forintos kötelezettsége van. „Ez nem az önkormányzati hitelállomány része, de ezt a kört is felül fogják vizsgálni” – jelentette ki.

Forrás:
Szekszárdtól kétmilliárdos adósságot vállal át a kormány; Honvédelmi Minisztérium; 2014. január 16.