Skip to main content
közigazgatás: magyar

„Közigazgatás közelebbről”

Szerző: 2014. február 3.No Comments

„„Közigazgatás közelebbről”: ez az elnevezése annak a programnak, amelyet Európai Uniós forrás felhasználásával valósít meg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület konzorciuma. Az ÁROP 1.A.6-2013-2013-0066 jelű – nyertes pályázat finanszírozásával új Fogyasztóvédelmi Tanácsadó iroda kezdi meg működését, Szegeden.

A projekt lényege, hogy a benne résztvevő közigazgatási szervek, és a területükön működő civil szervezetek összefogását erősíti. Vagy új, konkrét együttműködéseket alakít ki, vagy a már meglévőket fűzi szorosabbra, intézményesíti. A pályázat célja az, hogy erősítse az államigazgatás egyszerű, hatékony és ügyfélbarát jellegét.

Jelen esetben a konzorcium vezetője és a projektben résztvevő civil szervezet, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) úgy döntött, hogy Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodákat hoz létre a program keretén belül Hódmezővásárhelyen és Szegeden. A vásárlók, az ügyfelek így több helyszínen, és gyorsabban kaphatnak tanácsot, szakértő segítséget a problémás vásárlásokkal, hibás termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok esetén.

A szegedi Fogyasztóvédelmi Irodát 2014. február 4-én, kedden reggel 9 órakor adja át, dr. Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója a Szeged Nagyáruházban. A rendezvényen részt vesz Varga József, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület (DARFE) elnöke, valamint Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója is.

A Fogyasztóvédelmi Tájékoztató Irodán többek között a közüzemi szolgáltatókkal, a számlákkal, az elektronikus kereskedelemmel, a jótállási és szavatossági igényekkel, az élelmiszerek- vagy a termékek minőségével kapcsolatos kérdésekre, jogorvoslati lehetőségekre kaphatnak választ a fogyasztók.”

Forrás:
Fogyasztóvédelmi tanácsadó iroda nyílik Szegeden, a Nagyáruházban; Promenád.hu; 2014. február 3.