Skip to main content
gazdaság

Paradigmaváltás küszöbén? − az újraiparosítás trendjei

Szerző: 2014. február 3.No Comments

„A gazdasági válság sújtotta évek alatt világszerte kiérlelődött egy szokatlanul széles körű konszenzus arról, hogy a sikeres nemzeti és nemzetközi krízismenedzsmentnek elengedhetetlen feltétele újraiparosítási programok indítása.

Az ipar fellendítésének szükségessége globális gondolattá vált. 2011-ben a brit miniszterelnök, David Cameron a davosi Világgazdasági Fórumon megtartott előadásában a reindusztrializáció fontosságáról beszélt, Barack Obama pedig már 2009-ben meghirdette az USA újraiparosításának hosszú távú stratégiai programját.

“Ipartalanítási” trendek
Ha pedig a világ vezető politikusainak és szakembereinek többsége azonos szemléleti platformra helyezkedik, joggal tételezhetjük fel, hogy valamiféle paradigmaváltás szemtanúi vagyunk. Esetünkben ez a váltás a korábbi deindusztrializációs paradigma meghaladását jelentené, amely a szolgáltatói szférában látta a gazdasági fejlődés első számú motorját, az ipart pedig egy hatékonyságát vesztett szektornak tartotta, ahol a technológiai fejlődésnek köszönhető termelékenységnövekedés indokolatlanná tette a munkaerő korábbi tömeges foglalkoztatását. A szociális szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyva, kizárólag közgazdasági értelemben az ipar “leépítése” ebből a nézőpontból tehát indokoltnak tekinthető, nem véletlen, hogy globális gondolkodási paradigmává tudott válni a deindusztrializáció.

A globalizációs folyamatokkal, az ipari termelés kiszervezésével felerősödő “ipar­talanításnak” köszönhetően a fejlett országokban nem csupán az iparban foglalkoztatottak száma esett vissza, hanem az ipari szektor GDP-hez való hozzájárulása is csökkent. Mindazonáltal az általános trend alapján, miszerint a foglalkoztatási részaránynál kisebb vagy hasonló mértékben szorult vissza a GDP-termelésben az ipar, azt mondhatjuk, hogy a deindusztrializáció híveinek részben igaza volt: a termelékenységnövekedés az ipari foglalkoztatottak csökkenésével, valamint a globalizáció és a technológiai fejlődés természetes hatásaival együtt is (szolgáltatói szektor előretörése, termelésoutsourcing) bizonyos mértékig képes volt ellensúlyozni az ipari termelés GDP-részesedésének csökkenését.

Az újraiparosítási verseny sikerkritériumai
Ebből kifolyólag az új iparosítási paradigma racionális megfontolásokból nem helyezkedik szembe teljesen a deindusztrializációval, hiszen nem a bizonyítottan egyensúlytalanná vált klasszikus ipari termelést kívánja restaurálni, hanem a szaktudáson alapuló magas hozzáadott értéket és termelékenységet képviselő modern ipar elterjesztésére törekszik. Ezt bizonyítja, hogy a fejlett országokban az utóbbi években sem nőtt az ipari foglalkoztatottak részaránya, sőt csökkent, viszont az ipar GDP-hez való hozzájárulása az USA-ban és a nyugat-európai gazdaságok többségében növekedett vagy legalábbis stagnált.

Mindebből következik, hogy csak azok az országok lesznek képesek helytállni az újraiparosítási versenyben, amelyek kormányai felismerik a klasszikus ipari termelés és a modern újraiparosítási célkitűzések közötti minőségi különbséget, szem előtt tartják a globalizáció és a technológiai fejlődés hatására kialakult, a nemzetek és gazdasági szektorok közötti kölcsönös függőségi rendszereket, és állami eszközökkel támogatják ezek harmonikus működését. Konkretizálva, a nemzeti kormányok feladata lenne tehát, hogy piactorzító lépések nélkül hozzájáruljanak a modernizált ipar elterjedési feltételeinek biztosításához:
− a k+f szektor és az ipari innovációk, illetve felsőoktatás és a szakképzési rendszer erőteljes költségvetési támogatásával,
− a hosszú távú világos és átlátható iparfejlesztési stratégiák megalkotásával (az országban termelő cégek és a potenciális beruházók bevonásával), ami összhangban van az adott kormányzat szélesebb értelemben vett gazdaságpolitikájával, és
− a pénzügyi szektor érdekeltté tételével a magas hozzáadott értéket generáló termelő beruházások finanszírozásában az adóterhelés vagy egyéb adminisztratív terhek csökkentésével, stabil befektetési klíma biztosításával.

Fókuszban a magas képzettségű munkaerő
Az elmúlt évtizedek talán egyik legfontosabb tanulsága, különösen az olyan felzárkózó európai államoknak, mint Magyarország, hogy amennyiben a nemzeti kormányok a gazdaságpolitika legfontosabb célkitűzéséül a termelés közvetlen növelését teszik, mivel rövid távon ez a legegyszerűbb munkahely-teremtési eszköz, akkor a lemaradásunkat aligha tudjuk csökkenteni. Ugyanis a nyugat-európai és észak-amerikai növekedési modell nem termelés-, hanem kompetenciabázisú, a magas képzettségű munkaerőt állítja fókuszba. Ennek eredménye pedig a magasabb innovációs potenciál, ami nagyobb termelékenységhez és így végső soron jobb életszínvonalhoz vezet. Ez a felfogás hatja át az Európai Bizottság újraiparosítási törekvéseit, hasonlóan Barack Obama fejlesztéspolitikájához, és eme szemléletmód elsajátítása segíthet a feltörekvő európai gazdaságoknak, hogy nyertesei lehessenek a lendületet kapó globális reindusztrializációs versenynek…”

Forrás:
Paradigmaváltás küszöbén? − az újraiparosítás trendjei; Csery Péter; Napi Gazdaság Online; 2014. január 25.