Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Az új mentésirányítási rendszer áttörést jelent a mentőszolgálatnál

Szerző: 2014. február 11.No Comments

„Áttörésként értékelte az Országos Mentőszolgálat új mentésirányítási rendszerét az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Az Országos Mentőszolgálat munkája célzottabb, hatékonyabb lehet az új informatikai rendszernek köszönhetően. Nagyban javul majd a mentés színvonala az országban – mondta Szócska Miklós az európai uniós forrásból megvalósuló új rendszer bemutató sajtótájékoztatóján. Közölte: jelenleg a szoftvereket telepítik, a rendszer betanítása zajlik.

Az egészségügyért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy 2007 óta a 2010-es kormányváltásig nem történt mentőgépkocsi-beszerzés, az elmúlt három évben azonban 120 mentőgépkocsit helyeztek üzembe. Hozzátette, a kedden a mentőszolgálat Markó utcai telephelyén bemutatott öt mentőautó annak a kétszáznak az „előfutára”, amelyet szintén ezen uniós program keretében vásárolnak, szerelnek fel és helyeznek üzembe.

Szócska Miklós elmondta, ez az öt autó már el van látva azzal a fedélzeti alkalmazással, amely az új mentésirányítási rendszerhez kapcsolódik. Az államtitkár felidézte, hogy a több elemből álló uniós projekt a fentieken kívül hatvan mentőállomás felújítását, korszerűsítését és 22 újnak az építését tartalmazza.

Burány Béla, az OMSZ megbízott főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az új informatikai rendszer „evolúciós ugrást” jelent, ez a fejlesztés a mentőszolgálat legnagyobb lehetősége. A teljes rendszert május 26-áig kell kiépíteni.”

Forrás:
Az új mentésirányítási rendszer áttörést jelent a mentőszolgálatnál; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2014. február 11.