Skip to main content
informatikaközigazgatási informatika

Felhőszolgáltatás indul közigazgatási intézmények számára

Szerző: 2014. február 21.No Comments

„ A „Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatásnyújtás megalapozása – Kormányzati Felhő” elnevezésű projekt célja a Kormányzati Felhő létrehozása, amely IaaS (Infrastructure as a Service) – Infrastruktúraszolgáltatást nyújt a közszféra intézményei számára, ezzel az elavult technológiát és nem megfelelő üzemeltetési biztonságot adó géptermi kapacitásokat magas színvonalú üzemeltetési környezettel és hatékonyabb működtetést adó géptermekkel váltja ki.

A projekt eredményeképpen több helyszínen olyan új adatközponti kapacitás jön létre, melyek lehetőséget biztosítanak új kormányzati rendszerek működtetésére, a felhőalapú működésben érintett szerverpark kialakítására, valamint a meglévő, rossz állapotú géptermek kiváltására. Ezáltal olyan számítási képességek állnak majd rendelkezésre, melyeknek köszönhetően a későbbi kormányzati projektek jelentős részénél szükségtelenné válik a hardver beszerzés.

A felhő egy minden eddiginél hatékonyabb kormányzati infrastruktúra alapjait teremti meg. Az IaaS (Infrastructure as a Service) szintű szolgáltatás bevezetésével együtt, az államigazgatás informatikai rendszereinek szabályozása is a korszerű, felhő alapú kialakítást fogja támogatni. Ezzel a magyar állam megteremti a lehetőségét annak, hogy a közeljövőben akár alkalmazás-szinten is egy központi erőforrásból szolgálhatja ki az egyes intézmények informatikai igényeit.

A projekt teljes költségvetése (nettó Ft): 2.850.000.000 Ft

A cloud computingról (felhő szolgáltatás) általában

A felhő szolgáltatás -angol terminológia szerint cloud computing- 2010 óta az egyik legfontosabb informatikai trenddé nőtte ki magát.

A hagyományos struktúrában egy szerver üzemeltetésének minden költsége (hardver beszerzés, karbantartás, műszaki személyzet, upgrade) az ügyfelet terheli, emellett a felhasználók számának növekedése jelentősen lassíthatja a rendszert és időről-időre újabb költséges kapacitás-bővítést kíván. A hagyományos hosting-szolgáltatásoknál pedig az ügyfél akkor is fizet az igénybe vett kapacitások után, amikor azokat épp nem használja.

A cloud computing előnye még a skálázhatóság, hiszen a szükséges számítási- és tárolókapacitások igény esetén azonnal rendelkezésre állnak, az ügyfél pedig csak azért fizet, amit valóban igénybe is vesz. A felhő rendszerek nem utolsósorban környezetvédelmi szempontból is előnyösek, hiszen több, párhuzamos rendszer kiváltásával csökkentik a környezetszennyezést.

A Kormányzati Felhő célja és megvalósítása
A Magyar Kormány 1422/2012. számú határozatában kiemelt projektként nevesítette a Kormányzati Felhőt és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-t (NISZ Zrt.) jelölte meg projektgazdának, valamint a megvalósításért felelős szervezetnek. A szolgáltatás belső használat esetén a nagy biztonságú Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton (NTG) keresztül, külső használat esetén, hasonló biztonsági szintet nyújtó megoldásokkal a publikus internet irányából érhető el.

A NISZ Zrt. által kialakított felhőalapú szolgáltatás megfelel a magyar kormányzatban előírt biztonsági előírásoknak, ugyanakkor alkalmas a kormányzat és a közigazgatás különböző infrastrukturális igényeinek kielégítésére is. A Kormányzati Felhőben üzemeltetett intézményi alkalmazások (szakrendszerek), országos szinten is, bármikor, bárhonnan elérhetőek lehetnek. A két gépteremben telepített infrastruktúra képes egymást helyettesíteni, így a Kormányzati Felhőbe telepített alkalmazások tekintetében megvalósítható a katasztrófavédett működés. A csatlakozó intézmények informatikai fejlesztéseikhez olyan fejlesztési és tesztkörnyezetet alakíthatnak ki, amely a fejlesztés aktuális életciklusának és igényeinek megfelelően rugalmasan skálázható. Az adott fejlesztés lezárását követően az addig használt rendszer erőforrásai minimalizálhatóak.

A Kormányzati Felhő előnyei

1. Dinamikus erőforrás kihasználtság
A felhő alapú infrastruktúrából nyújtott szerverek optimális esetben akár néhány perc alatt rendelkezésre állnak, és az időszakos projektek lezárásakor az erőforrások azonnal kiajánlhatók újabb ügyfelek részére. A szerverek automatikus méretezésével a rendszer kihasználtsága tovább növelhető, ezzel a hirtelen jelentkező többletigények is problémamentesen kezelhetők.

2. Biztonság
A Kormányzati Felhő infrastruktúráját több, egymástól földrajzilag elkülönülő telephelyen alakították ki. Az egyes telephelyek nagysebességű adatkapcsolattal csatlakoznak egymáshoz. Ez az infrastruktúra redundáns adattárolást, és folyamatos, katasztrófatűrő működést tesz lehetővé. A teljes Kormányzati Felhő automatikus felügyeleti rendszerének köszönhetően magas rendelkezésre-állású rendszer. Amennyiben egy szerver meghibásodik, az ügyfél számára láthatatlan módon, a másodperc töredéke alatt egy másik szerver veszi át a szerepét.

A telephelyek állami tulajdonú, többszörösen biztosított energia-és adathálózati kapcsolattal vannak ellátva. A kiemelt őrzés és a tűzvédelmi rendszerek biztosítják a folyamatos üzemelést.

3. Professzionális tervezés, hatékony szoftver engedélyeztetés
A Kormányzati Felhőbe kerülő szolgáltatások mellé egyedülálló módon teljes migrációs szolgáltatást vehető igénybe.

Az egyes rendszerek üzemeltetéséhez szükséges szoftver-licenc gazdálkodás a kiépített Felhőben hatékonyan valósítható meg. A produktivitás egyik kulcsa a Felhő méretgazdaságossága, míg a másik a NISZ Zrt-ben az infrastruktúra üzemeltetésben szerzett és felhalmozott jelentős szakmai tapasztalat, valamint sokrétű szakmai hozzáértés.

4. Költségcsökkentés
A projekt eredménye, hosszútávon jelentős költségcsökkenést is jelent, hiszen a fejlesztés során megtörténhet az elavult szerverek, a régi, rossz állapotú géptermek kiváltása, cseréje is. Ezzel a központi költségvetés felhalmozási és működési kiadásai lényegesen csökkenthetők.

5. Erős ügyfélismeret
A felhő szolgáltatást nyújtó NISZ Zrt. és a szolgáltatást igénybe vevő intézmények egyaránt állami fennhatóság alá tartoznak. Ez biztosíthatja, hogy a szolgáltató és az ügyfél azonos célok és elvek mentén gondolkozhassanak, így a szokásos piaci magatartásnál jóval harmonikusabb együttműködést valósíthassanak meg.

6. Dedikált HW szolgáltatás
A Kormányzati Felhő ügyfelei a működéshez szükséges hardver elemeket (szerver, tároló) dedikáltan vehetik igénybe, így az eszközöket akár maguk is beszerezhetik. Ezzel a megoldással teljesen elkülönített infrastruktúra áll majd az ügyfeleink rendelkezésére.

7. Távközlési hálózattal összekötött megvalósítás
A szolgáltatással együtt az ügyfél számára szükséges végponti adathozzáférés is kialakításra kerülhet.”

Forrás:
Felhőszolgáltatás indul közigazgatási intézmények számára; NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.; 2014. február 19.
Lásd még:
Európában egyedülálló informatikai szolgáltatást indít a kormány; (korábbi cikkünk)
Kormányzati Felhő – Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatásnyújtás megalapozása; NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
EKOP-2.2.1 – Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatások nyújtása ; Széchenyi 2020