Skip to main content
közigazgatás: magyar

Négyen adták át a váci Kormányablakot a polgármesternek

Szerző: 2014. február 22.No Comments

„Az elmúlt hetekben a megyében Vecsésen, Százhalombattán, Budaörsön, és most Vácott nyílt Kormányablak. A kormányablakok könnyen elérhető helyszínen, egységes módon, egységes arculattal, informatikai támogatással és nyitva tartással fognak működni…

Az egyablakos ügyintézés legújabb, váci helyszínét Bíró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára adta át február 18-án Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízottal közösen.

„A Kormányablakok a közigazgatás átalakításának hírnökei”– mondta a megnyitón az államtitkár. Tarnai szerint az ügyfelek számára érezhető javulást hoz az egyablakos ügyintézési rendszer, hiszen az egységes arculattal, jól megközelíthető helyszíneken nyíló kormányablakokban a gyorsaság mellett az ügyfelekkel szembeni kedvesség is elengedhetetlen.

Bíró Marcell elmondta, ahhoz, hogy az ügyintézők megfelelő felkészültséggel várhassák az állampolgárokat, szükség volt a közigazgatás személyi állományának megújítására is. „A külcsín mellett legalább ennyire fontos a belbecs is, ezért a kormányablakokban dolgozók a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kaptak szakirányú továbbképzést.”

Bábiné Szottfried Gabriella, a térség országgyűlési képviselője a megnyitó kapcsán hangsúlyozta, az elmúlt három évben a váciak megszokták és megszerették az egyablakos ügyintézést „Bízunk benne, hogy a megújult, kibővült ügykörökkel működő új Kormányablak is az itt élők megelégedésére szolgál majd.”

Harrach Péter országgyűlési képviselő a környező települések nevében köszönte meg a fejlesztést, és kiemelte, az elmúlt majdnem négy évben a kormány azért dolgozott, hogy egy rendezetlen világból teremtsen rendezettet. „A közigazgatás átalakítása is ebbe a sorba tartozik.”

Fördős Attila, Vác polgármestere a megnyitó napját a szolgáltatások rendszerében való továbblépés alkalmának nevezte.”

Forrás:
Négyen adták át a váci Kormányablakot a polgármesternek; Pest Megyei Hírhatár; 2014. február 19.
Kormányablak. Átadták a kibővített irodát.; ESTV Online; 2014. február 20.