Skip to main content
közigazgatási informatika

Terjed az elektronikus fizetés a közigazgatási szolgáltatásokban

Szerző: 2014. március 2.No Comments

„A 2011-ben indult központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) a tavalyi évben már több mint hét milliárd forintnyi eljárási díjat és illetéket kezelt. Idén ez az összeg várhatóan meghaladja a tíz milliárdot, mivel jelentősen bővül az elektronikus díj és illetékfizetési lehetőséget biztosító államigazgatási eljárások köre. A rendszert megvalósító és működtető Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) segíti a csatlakozó intézményeket.

A tavalyi év végén megjelent „Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás” című, EKOP-2.A.3. kódszámú pályázat keretén belül a KIFÜ nyerte el a lehetőséget arra, hogy mint a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) üzemeltetője, projektmenedzsment, fejlesztési és üzemeltetési szaktudással támogassa a csatlakozni kívánó szervezeteket.

A májusban záruló pályázat négy intézmény és a kormányablakok EFER csatlakoztatását teszi lehetővé. A pályázatokat érkezési sorrendben bírálják el, így már biztos, hogy az ÁNTSZ-OTH (veszélyes anyag bejelentés) és Lechner Lajos Tudásközpont (építésügyi fizetési portál) csatlakozik a rendszerhez, azaz ezekben az eljárásokban a jövőben már lehetővé válik az eljárási díjak, illetékek elektronikus megfizetése. A pályázatban összesen 400 millió forintra pályázhatnak a csatlakozni kívánó intézmények.

Az elszámolási rendszer célkitűzése, hogy az államigazgatási eljárások széles körében lehetővé váljon az elektronikus fizetés, ezért többféle fizetési megoldást is kínál:

  • POS – Point Of Sale – bankkártyás fizetés asztali terminálnál
  • VPOS – Virtual Point Of Sale – fizetés a hivatal által megadott online banki megoldáson keresztül
  • Házibank – az ügyfél saját online banki felületén keresztüli fizetés

Az EFER használatával a fizetési tranzakciók száma is jelentősen csökken, hiszen megoldódott az egy ügyhöz tartozó, de különböző hatóságokat, intézményeket illető (pl. gépjármű regisztráció), vagy a különböző kötelezettségekből fakadó, de egy intézményt illető befizetések (pl. adózás) egy elektronikus tranzakcióval történő kezelése.

A POS és VPOS szolgáltatás az OTP bank biztosítja, a tranzakciós díj jelenleg 0,8%. A házibank szolgáltatást jelenleg FHB ügyfelei érhetik el, de további bankok csatlakoztatása már folyamatban van.

Az EFER rendszer első alkalmazója 2011-ben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala volt, amely az okmányirodai ügyintézés eljárásaira terjesztette ki a POS és egyes esetekben a VPOS megoldásokat. Az otthonról intézhető online fizetésre elsőként 2013. március 26-tól a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Igazságügyi Fizetési Portálján nyílt lehetőség, a cégbeszámolók benyújtásához kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítése során. Az EFER rendszert használja a NAV is: a cégek számára lehetővé vált, hogy egy tranzakcióval teljesítsék adózással kapcsolatos különböző fizetési kötelezettségeiket.

A működtető KIFÜ adatai szerint az EFER rendszeren keresztüli befizetések összege az indulás évében elérte a másfél milliárd forintot, 2012-ben ez az összeg már ötmilliárd forint volt, a tavalyi évben pedig meghaladta a 7 milliárd forintot, ekkor a tranzakciók darabszáma mintegy 890 000 volt. Idén az EFER rendszeren keresztül bonyolított befizetések összege várhatóan meghaladja a 10 milliárd forintot.

Kapcsolódó projektek:
EFER csatlakozás – Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való szervezeti csatlakozások rendszer oldali szakértői támogatásával kapcsolatos tevékenységek megvalósítása
E-Fiz – Elektronikus fizetés megvalósítása

Forrás:
Terjed az elektronikus fizetés a közigazgatási szolgáltatásokban; Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ); 2014. február 27.
EKOP-2.A.3. Központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez való kapcsolódás; Széchenyi 2020