Skip to main content
közigazgatási informatika

Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől

Szerző: 2014. március 3.No Comments

„Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől – közölte Csepreghy Nándor vasárnap az MTI érdeklődésére.

Az MTI a 444.hu szombati cikke nyomán kereste meg Csepreghy Nándort. A portál azt írta, hogy Galambos László eddigi tulajdonos és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton aláírták annak a Welt 2000 Kft.-nek az eladásáról szóló szerződést, amely Magyarország EU-csatlakozása óta tartja karban a brüsszeli fejlesztési pénzek pályáztatását kezelő szoftvert, az EMIR-t.

Csepreghy Nándor a vásárlás tényét megerősítette az MTI-nek, és azt mondta: március elsejétől már az állam a kft. tulajdonosa.

A vételár kevesebb mint az egy évre vonatkozó fejlesztési költség, amit eddig az állam fizetett. Évente több mint egymilliárd forintot fordított az állam az informatikai rendszer folyamatos fejlesztéseire – közölte.

Csepreghy Nándor emlékeztetett: a kormány 2013 második felében azt a döntést hozta, hogy az európai uniós és a hazai fejlesztési pénzek kiosztásában minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött – akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó – a közszférán belül fogja tartani.

Az EMIR irányítja annak a több száz embernek a napi munkáját, aki ebben a rendszerben részt vesz, és aki ezt a rendszert ismeri, olyan információhoz juthat, ami adott helyzetben őt versenyelőnybe hozhatja más piaci szereplőkkel szemben. Ezért döntött arról a kormány, hogy mindenképpen közszférán belül kell működnie ennek a feladatnak – magyarázta Csepreghy Nándor.

Megjegyezte, két megoldás állt a kormány előtt: vagy felépít egy saját rendszert, vagy egy vételi ajánlatot tesz a meglévő rendszer tulajdonosának.”

Forrás:
Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől; Miniszterelnökség; 2014. március 2.