Skip to main content
közigazgatás: magyar

Közigazgatási reformban Európa éllovasai lehetünk

Szerző: 2014. március 7.No Comments

„ Magyarországnak jó esélyei vannak arra, hogy a közigazgatási reformban Európa éllovasa legyen, hiszen az OECD már referenciaként ajánlja a többi ország számára a magyar közigazgatási reformot – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Partnerségi program konferencián Veszprémben csütörtökön.

A megyei kormányhivatalban megrendezett tanácskozáson a közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejtette: a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak nagy feladata a közigazgatási reform befejezése lesz.

Az ezután következő technológiai fejlesztések révén Európa éllovasai közé tartozhatunk a közigazgatási reformok területén – jelentette ki Navracsics Tibor.

A miniszter beszélt arról, hogy 2010-ben azért volt szükség a közigazgatás reformjára, mert az nem volt hatékony, mivel egyszerre akarta megvalósítani az önkormányzatiságra és az államigazgatásra jellemző sajátosságokat. De míg a helyi döntésekben részt kell, hogy vegyen a polgár, addig az államigazgatásban a racionalitás és a gyorsaság a fontos – mutatott rá Navracsics Tibor, akinek szavai szerint e kettő nem egyeztethető össze, ezért döntöttek a feladatmegosztás között és hoztak létre az önkormányzatokkal szorosan együttműködő, de tőlük független államigazgatási rendszert.

A tárcavezető szólt a kormányhivatalok, a járási hivatalok, a kormányablakok hasznosságáról. Úgy értékelte, a ma már jól működő intézményrendszert korszerűsíteni, fejleszteni kell az új technológiák bevezetésével.

Kovács Zoltán megyei kormánymegbízott köszöntőjében a Magyary Programot méltatva azt mondta, a múlt században a program olyan mérvadó közigazgatási változásokat alakított ki, amelyekhez azóta is visszanyúlhatunk.

A Partnerségi Program célja a Magyary Program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés eredményeinek megismertetése a projekt célcsoportjaival: a lakossággal, a lakosságon belül kiemelten az egyetemistákkal, valamint a kormánytisztviselőkkel. Szakmai fórum biztosít majd lehetőséget arra, hogy összegyűjtsék a kormánytisztviselők javaslatait a 2014-2020-as EU-s tervezési időszak során megvalósuló közigazgatás-fejlesztési programokhoz.”

Forrás:
Közigazgatási reformban Európa éllovasai lehetünk; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. március 6.