Skip to main content
közigazgatás: magyar

Felelősebben gazdálkodnak-e majd az önkormányzatok?

Szerző: 2014. március 8.No Comments

„A kormány átvállalta az önkormányzati szektor adósságát, és azt várja, hogy felelősebben gazdálkodnak majd a települések. Azok, akik eddig sem szórták a pénzt, most vesztesnek érezhetik magukat. Szakértők szerint a kormány megtakarítást érhet el az adósságátvétellel, az önkormányzatok viszont pénzszűkével nézhetnek szembe.

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára
Szigorítás
A kormány a helyi önkormányzatok gazdasági stabilitásának megteremtéséért a kötelező feladatok finanszírozásának elsődlegességén alapuló feladatellátási és -finanszírozási rendszert valósított meg. Ahhoz, hogy az új rendszerben a közszolgáltatások megfelelő színvonalú biztosítását ne nehezítse az adósságtörlesztés, az állam konszolidálta a települések adósságát. Szigorodtak a kötelezettségvállalási szabályok: az adósságot keletkeztető ügyleteikhez a kormány hozzájárulása kell. Azokat engedélyezik, melyekből származó kötelezettség a futamidő végéig egyetlen évben sem haladja meg a település saját bevételeinek felét. Ezen intézkedések nagyban elősegítik a felelősségteljesebb gazdálkodást, mely remélhetően hosszútávon is biztosítható.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab polgármestere
Tartalékolás
Újabb eladósodási hullám nem lesz. A nagyobb városok a továbbiakban is kapnak majd hiteleket, néha működésre is. Sok pénz felszabadul, nem kell költeni tőketörlesztésre, kamatfizetésre, kérdés mennyire tudnak ellenállni a nem kötelező feladatok ellátásának valamint fenntarthatósági kritériumoknak. Az államháztartásnak naprakészen kell követnie a rendszer finanszírozását, hogy bele tudjon nyúlni, ha szükséges. Kérdéses, mennyi szabadon elkölthető pénzt hagynak a nagy adóbevétellel rendelkezőknél, mennyit számolnak be a feladatellátásba. Az új uniós ciklusban sok fejlesztési forrás várható, ezekből beruházás csak 1,5-2 év múlva lesz, így érdemes tartalékolni, főként eszközökre, mert nem lesznek külső források.

Suppan Gergely , a TakarékBank vezető közgazdásza
Kamatcsökkenés
Az adósságátvétel haszna, hogy az állam olcsóbban jut forrásokhoz, mint az önkormányzatok, így a kamatkiadások mérséklődéséből profitálhat a költségvetés. Az új szabályozással az önkormányzatok csak engedéllyel adósodhatnak el. Korábban számottevő frankhitelt vettek fel az önkormányzatok, ami miatt nehéz helyzetbe kerültek, most az ilyenfajta kockázatok csökkentek, így nincs számottevő esélye csontvázak kialakulásának a költségvetésben erről az oldalról nézve. Ugyanakkor megvan az esélye annak, hogy a finanszírozás csökkentése miatt egyes városvezetések több helyi adót vethetnek ki. Az utóbbi időben már megszaporodtak a helyi adók, ami nem biztos, hogy független a szigorú hitelfelvételi korlátoktól.

Szabó Gellért , a Magyar Faluszövetség elnöke
Felelősség
Pillanatnyilag nagyon jó és fontos a döntés. Partra segített településeket, amelyek közül sok önerőből nem tudott volna kievezni az adósság tengeréből. De a távlatos kérdés, hogy felelős gazdálkodásra serkent-e. Tudatosul-e, hogy a felelőtlenség mindannyiunk kontójára megy? Fontos lesz-e mindenkinek, hogy elsősorban a saját lehetőségei közt fejlessze a települését, vagy néhányan kapnak bátorítást, hogy kockázatokba menjenek bele? Ez viszont gazdasági filozófia, egyéni erkölcsi értékrend kérdése, amiben pedig balekok és dörzsöltek nem igazán tudtak szót érteni egymással. Az állam legyen jó gazdája az önkormányzati rendszernek, és az eladósodást főként okszerű finanszírozással tartsa kézben.

Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere
Tragédia
Nagyon ellene vagyok az adósságátvállalás erkölcsi sugallatának, ez egy tragédia. Aki fegyelmezetten gazdálkodott, azt kellemetlen helyzetbe hozzák azzal, hogy összesen ígérnek 50 milliárdot nekik, több bizonytalan évre elosztva, ahol pedig eladósodtak, azokat 1350 milliárddal segítik. Pedig nem azért nem lett adósság, mert a polgármestereknek szegényes lett volna a fantáziájuk, mire költsenek. Mindenki másképp gazdálkodott volna, ha tudjuk, hogy átvállalják az adósságot. Ráadásul azt mondták, hogy először a kétezer fő alatti települések kapják meg a támogatást, a többiek majd utánuk, ha maradt még forrás. Félő, hogy ez csak időhúzás, játék a számokkal, és nincs meg a feltétele a konszolidációnak”

Forrás:
Felelősebben gazdálkodnak-e majd az önkormányzatok?; Világgazdaság Online; 2014. március 7.