Skip to main content
közigazgatás: magyar

A kormányablakok is a közigazgatás megújítását szolgálják

Szerző: 2014. március 9.No Comments

„A Partnerségi programról rendeztek konferenciát a Fejér Megyei Kormányhivatalban. Átadták a megyét, járásokat ábrázoló térképeket is.

A konferenciasorozat célja a Magyary Program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés minél szélesebb körben történő megismertetése. A programokkal és a tanácskozásokkal pedig azt szeretnék elérni, hogy még jobbá, hatékonyabbá tegyék a közigazgatási munkát, hangsúlyozta köszöntőjében Galambos Dénes kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője. Mint mondta, ezt szolgálják a járási hivatalok épületeiben nyílt és nyíló kormányablakok is. A közigazgatás megújítását szolgáló program névadójától, Magyary Zoltán professzortól idézett. Többek között azt, hogy közigazgatásnak nincs más létjogosultsága, mint az emberek és a nemzet szolgálata.

A Közigazgatás és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Répássy Róbert elmondta: a kormány célja, hogy a közigazgatás még szolgáltatóbb legyen, még inkább igazodjon az élet realitásaihoz. A legfontosabb kérdések eldőltek, világossá tették a területi közigazgatási szervek rendszerét, feladatait. A legutolsó lépés a kormányablakok nyitása, melyek bevásárló központokban is működhetnek, és ez mindenképp új szemléletet jelent. Az államtitkár átadta a kormánymegbízottnak és a járási hivatalok vezetőinek a megyét, járásokat ábrázoló térképeket.

A Magyary Program 2014-2020 közötti elemeit Lévai Zsuzsa, a minisztérium szakmai vezetője ismertette. Kiemelte, hogy a jó állam koncepciójának lényege, hogy ne akadályt gördítsenek az állampolgárok elé, hanem segítsék őket, a feladatok meghatározásával, a szervezettel, eljárással, személyzettel.”

Forrás:
A kormányablakok is a közigazgatás megújítását szolgálják; Szabó Zoltán; feol.hu; 2014. március 7.