Skip to main content
közigazgatás: magyar

A közigazgatási reform központi kérdése az ügyfelek minél jobb kiszolgálása

Szerző: 2014. március 19.No Comments

„A közigazgatási reform központi kérdésévé tette az ügyfelek minél jobb kiszolgálását, azaz az állam szolgáltató funkcióját – jelentette ki Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára kedden Budapest hetedik kormányablakának ünnepélyes megnyitóján.

A jó állam egyik fontos funkciója az, hogy az állampolgárok egyszerűbben tudják intézni az ügyeiket – mondta Répássy Róbert emlékeztetve arra, hogy a kormányablakok, az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok megnyitása már 2011-ben megkezdődött.

Közölte, ebben az évben a már átadottakkal együtt összesen 100 új kormányablak nyílik meg az országban.

Répássy Róbert elmondta, a XIII. kerületi Gács utcánál található bevásárlóközpontban megnyíló kormányablak is bizonyítja, hogy a közigazgatás olyan szolgáltatás, amelyet lehetőség szerint minél közelebb kell vinni az emberekhez. Oda kell „kitelepülnie a közigazgatásnak”, ahol azt minél többen igénybe tudják venni – tette hozzá.

Közölte, a közigazgatási szolgáltatásokat a most átadott kormányablakban munkanapokon 8-tól 20 óráig lehet igénybe venni.

Répássy Róbert elmondta azt is, hogy a kormányablakok „új generációjának” egy része Tesco bevásárlóközpontokban nyílik majd meg.

Pesti Imre, a főváros kormánymegbízottja elmondta, reményeik szerint Budapesten 2015-ig végéig 35-40 kormányablak nyílik, ahol az állampolgárok szinte valamennyi ügyet el tudnak majd intézni.

Szavai szerint a kormányablakokban az ügyfelek átlagosan öt perc várakozási idő után negyed óra alatt el tudják intézni az ügyeiket.

A kormányablakot egy nemzeti színű szalag átvágásával Répássy Róbert, Pesti Imre, valamint Hollósi Antal Gábor és Szalay Péter fideszes országgyűlési képviselő nyitotta meg.”

Forrás:
A közigazgatási reform központi kérdése az ügyfelek minél jobb kiszolgálása; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. március 18.