Skip to main content
közigazgatás: magyar

Baranyában másodikként Mohácson fogadja kormányablak az ügyfeleket

Szerző: 2014. március 23.No Comments

„A március 14-i pécsi kormányablak átadás után március 20-án – Baranyában másodikként – Mohácson nyílt integrált ügyintéző pont. Az ünnepélyes hangulatú nyitórendezvényen dr. Hargitai János Baranya megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő és dr. Deák Rita miniszteri biztos mondott köszöntő beszédet.

– Ami itt ma történik, az a területi államigazgatási rendszer átalakításának a végpontja és egyben a célja – fogalmazott a kormánymegbízott, aki – miután áttekintette az eddig vezető utat – reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor a megye minden járási székhelyén működnek majd a kormányablakok.

A mohácsi kormányablak különlegessége abban áll, hogy az integrált ügyintézés mellett a megyeszékhelyen kívül csak itt történik állampapírok forgalmazása is – emelte ki a politikus.

Hangsúlyozta, vannak olyan ügyek, melyekhez elengedhetetlen az ügyfél személyes jelenléte, mint például az igazolványkép készítés, de más esetekre a környező településeken ügysegédi rendszer áll a lakosság rendelkezésére, hogy minél kevesebbszer kelljen Mohácsra utazniuk a nem mohácsi állampolgároknak.

– Ahhoz hogy a kormányablakok jól működhessenek a fizikai, az informatikai és a szellemi pillért kellett összhangba hozni – tette hozzá a kormánymegbízott által elmondottakhoz dr. Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormányablakok fizikai kialakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa.

– A szolgáltató állam, így a kormányablak is, arról szól, hogy kellemes környezetben, gyomorgörcs nélkül tudjuk előadni a problémáinkat, kérdéseinket a felkészült és készséges ügyintézőknek – húzta alá a miniszteri biztos.

A Mohácsi Járási Hivatal vezetője, Müllerné dr. Juhos Bernadett arról számolt be, hogy a kilenc rendelkezésre álló ablak közül kettő kormányablak, a többi okmányirodai funkciót tölt be. Ezenfelül további nyolc háttér munkaállomás feladata az ügyek feldolgozása.
A kormányablak ügyfélfogadási ideje hétfőtől péntekig reggel nyolc órától este nyolcig tart ebédszünet nélkül, az ajtóban pedig ügysegéd könnyíti meg az eligazodást. ”

—————

„…A járási kormányablak minden hétköznap 8:00-20:00 óráig tart nyitva, ahol összesen 266 ügytípus intézésére nyílik lehetőség. Az ügycsoportok egyaránt magukban foglalják a teljes körű okmányirodai szolgáltatást (pl.: személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély iránti kérelmek), valamint az egyes szakigazgatási szervek szolgáltatásait (pl.: családtámogatási kérelmek).

A kormányablakokban biztosítják a hozzánk forduló ügyfeleknek, hogy ne kelljen a különféle államigazgatási ügyeikkel hatóságtól hatóságig vándorolni. Az iratok továbbításával céljuk a gyors, hatékony és kényelmes szolgáltatás-nyújtás. Az ügyintézés folyamatosságát és gyorsaságát garantálja a kormányablakban dolgozó 12 tapasztalt ügyintéző, és az összesen 9 munkaállomás, ahol nemcsak az ügyfelek kérelmeinek befogadása, hanem a feldolgozása is megtörténik. Ügyfélbarát, felkészült ügyintézők várják az ügyfeleket. Rendelkezésükre állnak a legmodernebb informatikai és infokommunikációs eszközök, így érintőképernyős sorszámkiadó automata, tablet, amellyel szólítják az ügyeiket intéző állampolgárokat.

A kormányablakban teljesen megvalósult a fizikai akadálymentesítés, például parkolók, rámpák, széles ajtónyílások, alacsony ügyintézői pultok, mosdók kialakításával. A beépített technika segíti a vakok és gyengénlátók, a siketek és nagyothallók tájékozódását és kommunikációját. E mellett további cél a családbarát környezet valamint az infokommunikációs hozzáférés biztosítása.”

Forrás:
Elindult: Baranyában másodikként Mohácson fogadja kormányablak az ügyfeleket; Mohácsi Újság; 2014. március 20.
Megnyílt a mohácsi Kormányablak; 2014. március 20.