Skip to main content
közigazgatás: magyar

A Csepel Plazában az okmányiroda

Szerző: 2014. március 30.No Comments

„ Az eddig három helyszínen működő csepeli okmányirodai szolgáltatások egy helyen kerültek kialakításra a csepeli kormányablakban, amelyet március 25-én ünnepélyes keretek között adtak át. Az új helyszínen kulturált körülmények között, reggel 8 órától este 8-ig fogadják az ügyfeleket.

A megnyílt kormányablakot Szabó Erika a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára, Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő és Pesti Imre, Budapest kormánymegbízottja adta át. Az eseményen mások mellett megjelent Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő és Dudás Zoltán, a csepeli járási hivatal vezetője.

Szabó Erika arról beszélt, hogy „Magyarország jó állam akar lenni, amely megkülönböztetett figyelmet fordít az ügyfelekre. Az országos közigazgatási rendszer átalakítása történelmi léptékű tett, amelynek mostani állomása a csepeli okmányiroda új, kulturált helyre való költöztetése. Az ügyfelek elégedettségi indexe 98 százalékos, ami arra utal, hogy jó irányba történtek a változások, elégedettek a közigazgatás megújításával.”

Németh Szilárd azt emelte ki, hogy Csepel jelentős eredményeket ért el az elmúlt években, s ennek egyik újabb jele az okmányiroda átköltöztetése egy korszerűen felszerelt kormányablakba, az ügyfeleket kulturált viszonyok között kiszolgáló helyszínre.

Pesti Imre röviden utalt rá, hogy az okmányirodákban, a kormányablakokban jelentősen lecsökkent a várakozási idő. Az emberek már-már arra „panaszkodnak”: annyi idejük sincsen, hogy 5 percig elüldögéljenek várakozásképpen.

A Csepeli Plazában a ma megnyíló kormányablak szolgáltatásaival várja az ügyeiket intézőket.”

Forrás:
Korszerű szolgáltatással várja ügyfeleit a csepeli kormányablak; OrientPress; 2014. március 25.