Skip to main content
művelődés

A Vatikán elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét

Szerző: 2014. március 30.No Comments

„Felbecsülhetetlen értékű kéziratokat őriznek a Vatikánban, és hamarosan bárki megnézheti ezeket, feltéve persze, hogy van internete.

A Vatikán immár hivatalosan is bejelentette, hogy elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét, amelyet az V. Miklós pápa által alapított Vatikáni Apostoli Könyvtárban őriznek. Több mint 80 ezer műről van szó, és a gigászi munkát a japán NTT Datával végzik majd karöltve, egyébként a partnercég 20 millió dollárral támogatja a projektet.

Az első menetben 3000 kézirat digitalizálására kerül sor, ezek klasszikus görög és római művek, illetve a középkorból és a reneszánsz idejéről származó munkák. Összességében több mint 40 millió oldalt kell majd beszkennelni a vatikáni gyűjteményből, amely egyike a világ legértékesebb archívumainak.

A digitalizálás még decemberben elkezdődött, de az NTT Data segítségének köszönhetően most vált hivatalossá. A digitalizálási folyamat során – az NTT Data szavaival élve – rendkívül tartós tárolási formátumot fognak használni, és egy valóban felhasználóbarát kezelői felületen lehet majd végezni a keresést. A beszkennelt kéziratokat a Vatikán honlapján [a Vatikáni Könyvtár honlapján. Szerk.] lehet majd megnézni.”

Forrás:
Hamarosan ön is láthatja azt, amit eddig csak néhány bennfentes; HVG.hu; 2014. március 24
Digitalizzazione di 3 mila manoscritti in 4 anni; Biblioteca Apostolica Vaticana; 2014. március 21.