Skip to main content
gazdaság

Több mint 100 milliót szánnak a móri posta megújulására

Szerző: 2014. március 30.No Comments

„A posta 2700 postahelyével és több száz mobilpostajáratával behálózza az országot, oda is eljut, ahová egyetlen más szolgáltató sem, most pedig felújítják és kibővítik.

A Magyar Posta Zrt. több mint 100 millió forintot szán arra, hogy a térség egyik legfontosabb és legforgalmasabb ügyfélszolgálati központja végre megfelelő körülmények között működhessen – jelentette ki Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a helyi posta bővítéséről szóló sajtótájékoztatón Móron.

A posta 2700 postahelyével és több száz mobilpostajáratával behálózza az országot, oda is eljut, ahová egyetlen más szolgáltató sem. Bár a Magyar Posta már most is az ország vérkeringésének egyik legfontosabb szereplője, az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva egyre több helyen teszi elérhetővé a korszerű technológiai eszközöket. Mivel a posta társadalmi szerepet tölt be az állam közszolgáltatási feladatainak átvállalásával, a kormány kiemelt fontosságúnak tartja, hogy minden egyes településen hozzáférhetőek legyenek, sőt bővüljenek a postai szolgáltatások – közölte Hegmanné Nemes Sára.

Az államtitkár beszédében kitért arra, hogy a móri posta bővítése hosszú évek óta megoldandó feladat volt. Az önkormányzat, a posta és a minisztérium együtt most meg tudta teremteni annak a lehetőségét, hogy a közüzemi ügyfélpontokat is működtető szolgáltatóhely végre méltó legyen a Magyar Postához, amely 147 éves múltjával az ország az egyik legrégebbi és legjelentősebb nemzeti vállalata, 30.000 munkavállalójával pedig az egyik legnagyobb foglalkoztatója.

A móri posta 1959 óta üzemel a 15 ezer lakosú város főterén, egy műemléki védettségű épületben. Az elmúlt években számtalan lakossági és önkormányzati panasz érkezett a társasághoz a posta zsúfoltsága, elsősorban a nagyon szűkös, alig 19 m2-es ügyféltér miatt. A helyzet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint „hosszú várakozás után most megoldódik”. 2013-ban az önkormányzat felajánlotta a szomszédos 80 m2-es helyiségcsoportot a posta bővítésére, az így jelentősen megnövelt alapterületen a mai kor követelményeinek megfelelő szolgáltatóhely jöhet létre.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreműködésével megtörténtek a szükséges egyeztetések a móri postahivatal bővítéséről. A Magyar Posta Zrt. két ütemben valósítja meg a fejlesztést, az önkormányzat pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy a Magyar Posta Zrt. az előfinanszírozásában megvalósuló értéknövelő felújítások értékét a bérleti díjból lelakhatja.

A több mint 110 millió forintos beruházás a tervek szerint 2015 tavaszára készül el. A tervek szerint az idei év végéig befejeződik a beruházás első üteme, kibővítik az ügyfélteret és az ahhoz szorosan kapcsolódó területeket, az önkormányzattal együttműködve kialakítanak egy akadálymentes bejáratot is. A második ütemben történik majd meg a postatechnológiai területek és az egyéb kiszolgáló helyiségek felújítása.”

Forrás:
Több mint 100 milliót szánnak a móri posta megújulására; HVG.hu; 2014. március 24.