Skip to main content
közigazgatási informatika

Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda

Szerző: 2014. április 3.április 6th, 2014No Comments

„ Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján, a www.valasztas.hu-n egy-két napon belül elérhető lesz az az alkalmazás, ami megmutatja, hogy a 10 386 szavazókör „kampányhatára” meddig tart. Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt mondta: a térképet valamennyi szavazókörben ki is fogják függeszteni.

A választási informatikát fejlesztő IdomSoft Informatikai Zrt. (IDOM) készítette el azt a Google térkép-alapú programot, ami azt mutatja meg, hogy az átjelentkezők hova mehetnek szavazni. Ezt a térképet használják fel a „kampányhatárok” kijelölésére is. A térképeken az IDOM alkalmazásával jelölik ki a 150 méteres határt, amit a választási irodák kinyomtatva megkapnak. Az NVI várhatóan utasítást ad majd ki az irodáknak, hogy a kinyomtatott térképeket tegyék mindenki számára elérhetővé, megtekinthetővé…”

———————————-

„…Az alkalmazás a választás.hu oldalon a „Választókerületek, szavazókörök” menüpont alatt érhető el. A választópolgárnak a saját lakcímét kell megadnia a szavazóhelyiség térképes megjelenítéséhez, vagy – ha átjelentkezett – az adott településnek, illetve fővárosi kerületnek a nevét…”

Forrás:
Google-térképpel jelentkezik a Nemzeti Választási Iroda; HVG.hu/MTI; 2014. március 31.
Google-térképen már láthatók a vasárnapi kampányhatárok; Híradó.hu/MTI; 2014. április 4.