Skip to main content
Internetmédiatársadalomtudomány

Túl sokat ülnek a gyerekek a képernyők előtt

Szerző: 2014. április 6.No Comments

„Az Iowai Állami Egyetem tanulmányából kiderült, hogy a gyerekek csak nyerhetnének abból, ha kevesebbet időt töltenek el a képernyők előtt.

Fontos, hogy a szülők odafigyeljenek a gyermekeikre és ellenőrizzék, pontosan mennyi időt töltenek el a monitort, illetve a televíziót bámulva, egy friss tanulmány készítői ugyanis rámutattak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a 8-10 éves gyerekek átlagosan naponta 8 órát töltenek el a PC, a laptop, a táblagép vagy éppen a tévé előtt. Az idősebb diákoknál és a tinédzsereknél ez az idő még több, 11 óra, mindez pedig káros a fejlődésük szempontjából.

Az amerikai szakemberek bemutatták, hogy mennyit javulhat a fiatalok mentális és fizikai állapota akkor, ha csupán kis mértékben is, de csökkentik a képernyő előtt töltött időt. Hét hónapon keresztül tanulmányozták 1300 iskolás médiafogyasztási szokásait. A kijlező előtt töltött idő csökkentése számos pozitív változást hozott, például a gyerekek többet tudtak aludni, ezáltal sokkal jobb teljesítményre voltak képesek az iskolában és egyúttal kiegyensúlyozottabbá is váltak, illetve kevésbé voltak kitéve az elhízás veszélyének.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolta, hogy a gyermekek legfeljebb naponta 2 órát töltsenek a televízió, az asztali számítógép, a laptop, az okostelefon vagy a táblagép előtt. Fontos, hogy a szülők jó példával járjanak elől. Az egyetemi kutatók ugyanakkor úgy vélték, hogy a gyerekorvosok felelőssége is nagy, hiszen fel kell világosítaniuk a szülőket a kockázatokról és meg kell őket győzniük a változtatások pozitív hatásairól. „Amennyiben az orvosok csak a szülők tíz százalékát elérik, az már azt jelenti, hogy mindebből gyermekek millió profitálhatnak” – ecsetelte Douglas Gentile professzor, pszichológus, a tanulmány egyik készítője.”

Forrás:
Túl sokat ülnek a gyerekek a képernyők előtt; Berta Sándor; SG.hu; 2014. április 3.