Skip to main content
egészségügy

Egészségügyi ellátás a mobilunkról: az „m-egészségügyi” alkalmazások kiaknázása

Szerző: 2014. április 13.No Comments

„A Bizottság a mai nappal konzultációt indít az #m-egészségügyről. Ennek keretében arra keres választ, hogy miként javítható az európai polgárok egészségi állapota és jólléte mobileszközök – mobiltelefonok, tábla számítógépek (más néven tabletek), betegfigyelő eszközök és más vezeték nélküli készülékek – segítségével.

Az Európai Bizottság alelnöke, @NeelieKroesEU, a digitális menetrendért felelős biztos szerint: „Az m-egészségügy segítségével kevésbé gyakran lesz szükség költséges kórházi vizsgálatokra, a polgárok pedig nagyobb felelősséget tudnak vállalni egészségi állapotukért. Hozzájárul ahhoz a szemléletváltáshoz is, amely során a hangsúly a betegség kezeléséről a megelőzésre tevődik át.” Emellett a mobilalkalmazások (az úgynevezett „appok”) virágzó ágazata és a vállalkozók számára is kedvező lehetőségeket teremt.

Személy szerint egy csuklóra erősíthető sportalkalmazást használok, amellyel nyomon követhetem napi aktivitási szintemet – vagyis én már most az m-egészségügy elkötelezett támogatója vagyok. Kérjük, vegyen részt Ön is a konzultációban, hogy Európa világszinten vezető szerepet tölthessen be ezen az ígéretes területen!”

Tonio Borg (@borgton), az Európai Bizottság egészségpolitikai biztosa a következőket nyilatkozta: „Az m-egészségügyben jelentős potenciál rejlik arra, hogy a betegek pozícióját és felelősségvállalását erősítve tudatosabbá tegye őket egészségi állapotuk menedzselése és egészségük megőrzése terén. Emellett javítja az egészségügyi ellátás színvonalát, és támogatja az egészségügyi szakemberek által végzett munkát.” Az m-egészségügyi megoldások feltérképezése hozzájárulhat a korszerű, hatékony és fenntartható egészségügyi rendszerekhez.”

Hogyan segíthet az m-egészségügy?

Az m-egészségügy többszörös előnyökkel jár. Az m-egészségügyi szolgáltatások:

  • nagyobb kontrollt adnak a betegek kezébe, így erősödik a betegautonómia, aminek eredményeképpen a hangsúly a megelőzésre tevődik át
  • az egészségügyi rendszer hatékonyabbá válik, és jelentős megtakarításokat érhet el
  • az innovatív szolgáltatások, az induló vállalkozások és a mobilalkalmazások (appok) ágazata számára óriási lehetőségek jönnek létre.

Példák m-egészségügyi szolgáltatásokra

  • életfunkciók (például vérnyomás) mérésére alkalmas app
  • cukorbetegek számára inzulin beadását segítő app, amely jeleket továbbítva felügyeli az adagolást
  • gyógyszer bevételére figyelmeztető applikáció
  • olyan alkalmazás, amely az egészségi állapot és a jó közérzet javítása érdekében testmozgással vagy táplálkozással kapcsolatos tanácsokat oszt meg a felhasználóval

Ígéretes kilátások
Jelenleg csaknem 100 000 m-egészségügyi #alkalmazás létezik. Ezek különböző platformokon érhetők el (iTunes, Google play, Windows Marketplace, BlackBerry World). A 20 legnépszerűbb sport-, fitnesz- és egészségügyi alkalmazást világszerte már 231 millió alkalommal töltötték le. 2017-re az egész világon 3,4 milliárdnyian rendelkeznek majd okostelefonnal, és e felhasználók fele m-egészségügyi alkalmazást is használ majd. 2017-re – ha a kínált lehetőségeket maradéktalanul ki tudjuk használni – az m-egészségügy 99 milliárd euró megtakarítást tehet lehetővé az EU-ban. A „behálózott kontinensről” szóló jogalkotási csomag múlt heti európai parlamenti támogatásával egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy szavatoljuk az innovatív szolgáltatásokat az EU-ban.

Mire kell figyelmet fordítani?
Fontos, hogy kellő figyelmet szenteljünk az olyan kérdéseknek, mint az m-egészségügyi alkalmazások biztonságossága, az adatok felhasználásával kapcsolatos aggodalmak, a rendelkezésre álló megoldások közötti interoperabilitás hiánya, valamint az, hogy az érdekeltek nem ismerik kellőképpen az életmód- és egészségtámogató alkalmazásokra vonatkozó jogi követelményeket (például az adatvédelmi szabályokat). További kérdés, hogy az alkalmazások orvostechnikai eszközöknek minősülnek-e, és van-e szükség CE-jelölésre. Fontos továbbá, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy az egészségügy szakemberek és a polgárok bizalma megerősödjön az m-egészségügy szolgáltatások iránt, és segítséget nyújtsunk a polgároknak az ilyen szolgáltatások hatékony igénybevételéhez.

Milyen kérdések szerepelnek a konzultációban?
Az egészségügyi szakemberek, a betegszervezetek és más egészségügyi szervezetek, a hatóságok, az alkalmazásfejlesztők, a mobileszközök gyártói, magánszemélyek és egyéb érdekelt felek 2014. július 3-ig adhatnak választ a konzultáció során feltett kérdésekre. Példák a kérdésekre:

  • A biztonságosság és a teljesítmény tekintetében milyen követelmények vonatkoznak az életmód- és egészségtámogató alkalmazásokra?
  • Milyen biztosítékok szavatolják az egészségügyi adatok biztonságos kezelését az m-egészségügy keretében?
  • Hogyan lehet az m-egészségügyi vállalkozásokat a legeredményesebben támogatni Európában?

Az EU finanszírozást is nyújt az m-egészségügyre irányuló kutatás számára. Ha például valaki veseelégtelenségben szenved, okostelefonján nemsokára figyelemmel tudja kísérni a dialízist. Már léteznek a stressz kezelését célzó alkalmazások. Az ausztriai Graz kórházának egészségügyi dolgozói pedig az új mobilrendszer révén jóval hatékonyabbá tudták tenni munkafolyamataikat. További információk: MEMO/14/266.

Háttér-információk
Az m-egészségügy az e-egészségügy (@EU_eHealth) új ágazata. Az információs és kommunikációs technológiák használatával javítható az egészségügyi termékek, szolgáltatások és folyamatok minősége. Az m-egészségügy ígéretes terület, amely kiegészíti a hagyományos egészségügyi ellátást.

A Bizottság által 2012-ben közzétett, a 2012–2020 közötti időszakra szóló e-egészségügyi cselekvési terv felismerte a mobil egészségügyi applikációk jelenlegi és potenciális előnyeit, ugyanakkor az esetleges kockázatokkal is tisztában van, amint az az m-egészségügyről szóló zöld könyvben is szerepel.

A zöld könyvet szolgálati munkadokumentum kíséri, amelynek célja, hogy az alkalmazások fejlesztői megismerjék az adatvédelemre és az orvostechnikai eszközökre vonatkozó uniós szabályokat, és eldönthessék, ezek vonatkoznak-e az általuk fejlesztett applikációra, továbbá áttekintsék a fogyasztóvédelmi irányelveket.

A válaszok elküldhetők ezen az oldalon keresztül, e-mailben, illetve postán az alábbi címre:

European Commission, DG Communications Networks, Content & Technology
Unit H1, Health & Well-being
Avenue de Beaulieu/Beaulieulaan 31, Brussels 1049 – Belgium.

A Bizottság 2014 végén közzéteszi a válaszokból készített összegzést. Az esetleges szakpolitikai fellépések 2015-re várhatók.

Hasznos linkek:
Zöld könyv az m-egészségügyről;
Részvétel a konzultációban;
Bizottsági szolgálati munkadokumentum az egészségtámogató és jólléti alkalmazásokra vonatkozó jelenlegi uniós jogi keretről;
e-egészségügy a digitális menetrendben;
MEMO/14/266 Mit tehet Önért az m-egészségügy?;

Tonio Borg, az Európai Bizottság egészségpolitikai biztosa;”

Forrás:
Egészségügyi ellátás a mobilunkról: az „m-egészségügyi” alkalmazások kiaknázása; Európai Bizottság; IP/14/394, 2014. április 10.