Skip to main content
közigazgatás: magyar

Egy megyei kormánymegbízott a közigazgatás átalakításáról

Szerző: 2014. április 13.No Comments

„…A magyar közigazgatás átalakítása még korántsem ért véget, a munkát azonban már nem a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal élén, hanem a Parlamentben fejezi be Kerényi János. A Fidesz- KDNP listáján bejutott Bács megyei képviselő szerint van még munka bőven a közigazgatásban, mert sok elképzelést még nem sikerült véghezvinni, azonban a Fidesz kormány újabb 4 évre szóló megbízása ezt lehetővé teszi. Szerinte ebben a munkában tud majd sokat segítni a kormánynak, mivel az elmúlt 4 év reformjaiban is jelentős szerepet kapott.

„Nem fog megállni a közigazgatás átszervezése az én véleményem szerint, mert van ebben még feladat bőven. Az elmúlt 3 év kihozta azokat a hibákat és problémákat, amiket nem sikerült azért végérvényesen lezárni. Ennek a rendszernek a fazonírozása még nem fejeződött be. Az biztos, hogy szükség lesz még bizonyos átalakításokra” – nyilatkozta Dr. Kerényi János kormánymegbízott.

Mint mondta, az átalakítás során szerzett tapasztalatot és tudást kamatoztatni tudja majd a parlamenti munka sáron is. Kerényi János arról is beszélt, hogy ebben a ciklusban felértékelődik majd a szakbizottságok szerepe, mert a mostani elképzelések szerint a törvényjavaslatokról nem lesz részletes vita. Ezért, és a kevesebb képviselő miatt komoly feladatnak tekinti a bizottsági szerepvállalást is. Például szívesen dolgozna a mezőgazdasági bizottságban. A kormánymegbízott hivatalát csak május 6-áig az új Parlament megalakulásáig tarthatja meg, utódjáról egyelőre nincs döntés.”

Forrás:
A mezőgazdaságért és a közigazgatásért dolgozna Kerényi János; Kecskeméti Televízió; 2014. április 9.