Skip to main content
távközlés

Árat csökkentett az új mobiltender-tervezetében az állam

Szerző: 2014. április 21.No Comments

„Többszöri nekifutásra talán most sikerül, elindulhat a mobil szélessáv tender, amelynek a legfrissebb pályázati feltételeit tegnap hozta nyilvánosságra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az állam bevételi elvárásai szerényebbek lettek a korábbi tervezethez képest: az abban szereplő 125 milliárd forint helyett most már csak 105 milliárd forintot remél a kilenc csomagban meghirdetett összesen közel 400 MHz-nyi frekvenciablokkért.

Szélessáv az eddig lefedetlen területeken is
A pályázattal kapcsolatban más tekintetben nagyok az elvárások. A tender célja, hogy minél gyorsabban nőjön Magyarországon a mobil szélessáv. Ez is kell ahhoz, hogy az ország teljesíteni tudja az Európai Unió által a Digitális Menetrendben 2020-ig kitűzött célokat, vagyis hogy az évtized végéig a minimális szélessávban megvalósuljon a 100 százalékos lefedettség, azaz 30 Mbps vagy nagyobb sávszélességű hálózat legyen elérhető az unió egész területén, és ezen felül az európai háztartások 50 százaléka rendelkezzen 100 Mbps-os vagy gyorsabb eléréssel. Fontos szempont, hogy a szélessávú internet minél hamarabb és minél nagyobb mértékben legyen elérhető az eddig lefedetlen területeken is.

Mint már többször is foglalkoztunk vele, a szakhatóság tavaly november végén hozta nyilvánosságra a 800, a 900, az 1800 és a 2600 MHz-es, illetve a 26 GHz-es frekvenciasávok pályázati dokumentációjának az első változatát azzal a kitétellel, hogy a pályázati eljárásnak még a múlt év végén el kell indulnia. A szóba jöhető pályázókkal folytatott egyeztetéseken azonban a szolgáltatók és az NMHH álláspontja nagyon távol esett egymástól, ezért félő volt, hogy az eredeti tervezet feltételei érdektelenséget váltanak ki a szolgáltatókból. Pedig azok már jó ideje ugrásra készen várták a tendert. Szakmai körökben leginkább a magas indulási árakat kifogásolták.

Lesz új jelentkező?
A mostani tervezetben is maradt a korábbi pályáztatási forma, amely a meglévő szolgáltatók mellett teret hagy új piaci szereplőnek, és kötelező vállalásokat ír elő a nyerteseknek a hálózatépítéssel kapcsolatban. Az esetleges új belépő beruházási terheit az első négy évre szóló 50 százalékos frekvenciadíj-kedvezménnyel kívánja támogatni az állam.

Az elnyert frekvenciákat, amiken GSM, UMTS, LTE, illetve WiMax technológiát egyaránt alkalmazhatnak, 15 évig használhatják a szolgáltatók, ami változatlan tartalommal egyszeri alkalommal további öt évvel hosszabbítható meg.

A pályázattervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a 800 MHz frekvenciát használó analóg televíziózás nem minden, Magyarországgal határos országban állt át digitálisra, így a határok mentén gondoskodni kell a nyerteseknek arról is, hogy az esetleg átnyúló frekvenciák ne zavarják a mobilszolgáltatást. Ilyen esetek a jelenlegi állás szerint a szerb és az ukrán határ mellett fordulhatnak elő. A két országban az átállás ideje 2015 nyara.

A dokumentumban az is szerepel, hogy ha a pályázati eljárás mégsem lesz sikeres, mert valamely csomag nem talál gazdára, a kiíró az eredménytelenséget kimondó döntéstől számított két évig nem pályáztat újra a szóban forgó frekvenciasávokban.

A most közzétett pályázati dokumentációhoz a szakhatóság május 7-ig várja az érintettek véleményét, a tervezet a pályázati eljárás tényleges indulását május 22-ére teszi. Ha ezeket a határidőket tudja tartani az NMHH, akkor június 16-áig lehet jelentkezni, tenderbontás pedig június 17-én lesz. A pályázaton indulás díja 40 millió forint. A tervezet az NMHH honlapjáról tölthető le”

Forrás:
Árat csökkentett az új mobiltender-tervezetében az állam; Sági Gyöngyi; Bitport.hu; 2014. április 18.